Sárkányok a tavon
2024-05-28 - Húsz csapattal, több, mint négyszáz versenyzővel és népes szurkolótáborral zajlott le a Csónakázó-tavi sárkányhajó verseny május 25-én.
Vezér Mihály polgármester köszöntötte a csapatokat és a megjelenteket; nagyon fontosnak nevezte, hogy a verseny együttműködésre készíteti a közösségek tagjait, különösen megmutatkozik ez a hetekig tartó felkészülési időszakban. Hozzátette, további előny, hogy minden korosztály a maga edzettségi szintjéhez mérten élvezheti a sportolás jótékony egészségügyi hatásait.
A csapatszellem erősítésével kiépülhetnek a "szeretet apró, de fontos körei", és ahogy itt is, úgy az élet más területein is egymás felé fordulva össze tudnak hangolódni a társadalom tagjai. Ettől válhat sokkal élhetőbbé a magunk szűkebb közössége és az ország is – fogalmazott. Rendkívül meghatározó, hogy milyen minőségben éljük meg a mindennapokat, ez ugyanis kihat a családi, a baráti és a munkahelyi kapcsolatokra.
Vezér Mihály kérdésünkre elmondta, hogy a hivatali kollégák most ugyan nem tudtak csapatot szervezni az önkormányzati és az EP választásra való előkészületek miatt, de a Köztisztviselői Napon sor kerülhet a közös ünneplésre.  
 
Török Sándor alpolgármester, főszervező lapunknak elmondta, hogy a zömében felnőtt csapatok mellett egy-egy közép- és általános iskolás egység is rajthoz állt – utóbbi "újdonság", mert eddig ilyenre még nem volt példa.
A rendezvény jó alkalom arra, hogy a városlakók együtt éljék meg a sportolás, a szurkolás, a beszélgetés és a játék örömét.
Szólt arról is, hogy a nagyszámú, több, mint ezer fős érdeklődőt két légvár, lufi fújás, arcfestés, bohóc műsor, a battai lövészklub jóvoltából lézerlövészet, illetve a Dunafüredi Vízisport Egyesület – jótékonysági süti vásárral egybekötött – bemutatója várta. Kitelepül a Sérültekért Alapítvány, amely saját kézműves termékeit árulta, a Kockás Kifőzde pedig meleg és hideg ételeket, italokat kínált. A programot a SZVISE B-Cool Dance tánccsoport és a Batta Balett produkciója színesítette.
 
A versenyen ezúttal is részt vett Szabó Gábor önkormányzati képviselő a körzetéből nevezett Óvárosi Papírkutyák egységének csapatkapitányaként.  Mindig nagy reményekkel készülnek a versenyre, azonban számukra valóban a részvétel a fontos nem az eredmény; az igazi siker az, hogy együtt gyakorolhatnak, evezhetnek a régi és újabb barátok.  Csapatuk egyébként szoros küzdelemben az előkelő 10. helyen végzett.
 
A rendezvény lebonyolítását Szalai Attila elnök vezetésével a polgárőrség segítette, megszervezve az elsősegélynyújtást és a parkoló őrzését is. Az előírásoknak megfelelően felkészültek arra is, hogy bármilyen váratlan esemény esetén mindenki biztonságban elhagyhassa a területet a kijelölt menekülőúton.
Az önkormányzati képviselő lapunknak felidézte, hogy a sárkányhajó verseny hosszú évekkel ezelőtt Valkusz Pál és Hegedűs Róbert kajakos nagyságok jelenlétével indult civil kezdeményezésként. Mára kiszélesedett a rendezvény, sőt a téli uszodai verseny is nagyon népszerű, amikor szintén találkozhatnak egymással akár a rég nem látott barátok is.
 
A sárkányok csatáját ezúttal a Szivárvány Óvoda csapata nyerte, a második helyen a Vasmacskák egysége végzett, míg a bronzérmet a BMS evezősei szerezték meg. (Fotó:Tóth Erzsébet)