Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27 - A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.
A "Suliszivárvány" programunkra érkező vendégeink betekintést nyerhettek, pedagógusaink és diákjaink segítségével, színes iskolai életünk egy-egy területére.
 
"...de a szivárvány mindig egy marad
S színei meg nem fakuló csodák..."
 
dr. Horváthné dr. Hidegh Anikó igazgatónőnk kedves köszöntése és a leendő elsős osztályfőnökök bemutatása után, a szivárvány három színéből választva, csoportokban indulhattak el a kíváncsi tekintetű kicsik és szüleik a három helyszínre.
 
Játékos, interaktív anyanyelv foglalkozáson vehettek részt Guszmann-né Rutai Krisztina, Kriszti nénivel és a negyedikes diákokkal, akik szeretettel és odafigyeléssel segítettek a nagycsoportos ovisoknak.
Az idelátogató nagycsoportosok bepillanthattak egy olyan iskolába, ahol a húsvéti nyuszik tanulnak. Az óvodások, a nagyobbak segítségével tableten megnyitott fejlesztő játékokkal játszhattak. A feladatok során a nyúlgyerekeknek olyan fontos dolgokban kellett kiválóan teljesíteniük, mint a tájékozódás, az emlékezet, a figyelem, a hangok felismerése és a gyorsaság. Pont ezekre a "tudományokra" lesz szükség a szeptembertől iskolát kezdő gyerekeknek is.
A gyerekek mosollyal az arcukon, önfeledten, szabadon játszottak a tableteken. A szülők felcsillanó szemmel nézték, hogy így is lehet tanulni a suliban.
Kövesi Balázs, Balázs bácsi a játékos matematika csodás perceivel ajándékozta meg a kicsiket. Balázs bácsinál sorozatokat alkothattak és folytathattak a sokféle logikai lapok segítségével, elveszett virágokat kereshettek a teremben és virágba borították a tavaszi lombos fákat, gyönyörű tavaszi hangulatot alkothattak. A játékos feladatok után, vidáman léptek ki a tanteremből, a kicsik és a nagyok is egyaránt.
 A kedves és segítőkész harmadikosok segítségével Farkasné Balogh Andrea, Andi nénivel vendégeink betekintést nyerhettek a sakk-matt kalandos világába is. Megismerkedhettek ezzel az érdekes játékkal, a figurákkal, megtudhatták, hogy kikből áll a sakkhadsereg, hogyan kell védeni a királyt. Kicsi és nagy sakkbábokat is láthattak, és játszhattak egy igazi táblán is. Az óvodások nagyon figyelmesen és ügyesen játszottak a sakkbábokkal, csillogó szemmel vettek részt a játékokban.
A visszajelzések alapján, szivárványos élményekkel, varázslatos pillanatokkal gazdagodva térhettek haza a gyermekek és szüleik programsorozatunk utolsó foglalkozásán is. Az esemény alatt és után szívesen válaszoltunk igazgatónőnkkel a szülőkben felmerülő kérdésekre.
 
 
Nagy szeretettel várjuk a leendő elsősöket és szüleiket a NYÍLT ÓRÁKON
április 11-én
8.00-8.45-ig       - GUSZMANN-NÉ RUTAI KRISZTINA /a leendő 1. b osztály osztályfőnöke /
9.00-9.45-ig       - KÖVESI BALÁZS /a leendő 1.a osztály osztályfőnöke/
 
 
Szeretettel várjuk nagycsoportos óvodásokat óvodapedagógusaik kíséretében az "ARANYOS PERCEK "programunkon
április 12-én, pénteken, 9.30-tól.
 
Bokodi Erika
főigazgató-helyettes