Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25 -  33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.
Az alapszakasz megnyerése után, a felsőház első hazai meccsén a Pécs csapatát fogadtuk. Ellenfelünk a másik csoport negyedik helyén végzett, így jó mérkőzésre számíthatott a közönség, mint ahogy a bajnokság ezen szakaszában senki nem számíthat könnyű győzelmekre.
 
A mérkőzést mi kezdtük, de az első ziccerünk kimaradt. Az első védekezésünkbe is hiba csúszott, így a vendégek szerezték az első gólt. Felváltva estek a gólok, és a 6. percben Félegyházi Zsolt első átlövésével vezettünk először a mérkőzésen (4-3). Ezt gyorsan kiegyenlítették a pécsiek, ám utána következett hat perc alatt egy 5-0-ás roham (9-4). Ettől a különbségtől megnyugodott a mérkőzés, ám látható volt, hogy a vendégek komolyan gondolják az esetleges pontszerzést. A 20. perc környékén első emberhátrányunkat három góllal elvesztettük, és ezzel ismét nyílttá tettük a mérkőzést.
 
A második félidő sorozatos Bokréta Bence védésekkel indult, amire támaszkodva sikerült ismét öt gólos előnyt kiépíteni. Hullámzott a játék, de mikor már mindenki azt hihette, hogy izgalommentes befejezés várható, akkor sikerült ismét egy mélyebb hullámvölgybe kerülnünk, és az 52. percben csak egy gól volt a különbség (26-25). A csapat szerencsére ismét megrázta magát, támadásban Gálli Krisztián és Félegyházi Zsolt vezérletével, valamint a kapuban Bokréta Bence bravúrjaival sikerült ellépnünk, és a mérkőzést hat gólos különbséggel megnyernünk.
 
Koncsár Gergely vezetőedző: fontos volt győzelemmel indítani a rájátszást. Ez sikerült, de még nagyon fontos mérkőzések vannak hátra. Örülök annak, hogy a padról beszállva több jó teljesítmény is érkezett. Két hét múlva Balatonboglárra látogatunk, ahol nagyon fontos lesz a jó teljesítmény ahhoz, hogy győzni tudjunk.
 
SZKE: Kovács J., Bokréta (kapusok), Mogyorósi 6(2), Félegyházi 9, Gálli 4(1), Gyurcsovics 2, Kővári 1, Paizs 3, Csikós 1, Keresztes 1, Schultheisz, Kis Molnár, Fóti 3, Bozi 3, Kónya, Fekete; vezetőedző: Koncsár Gergely
 
A következő hazai bajnoki mérkőzés, Százhalombattai KE-Nagykanizsa, március 20-a, szombat, 18 óra, battai sportcsarnok. A belépés továbbra is ingyenes!