18 bajnoki cím, 6 tucat ezüst- és bronzérem a szenior úszók mérlege
2024-02-12 - Százhalombatta Város Önkormányzatának anyagi támogatásával került megrendezésre hétvégén az I. Szalai János országos szenior úszóbajnokság február 10-11-én. A verseny lebonyolítását a város szenior úszó egyesülete, a Száz Halom Városi Úszó Klub intézte – Tejes István, a klub alelnökének beszámolója.
A versenyre 50 egyesület (6 Szlovákiából) több mint 300 versenyzője érkezett. A 30 egyéni versenyszámban 1367, míg a 6 váltószámban 124 rajtot teljesítettek a versenyzők, ami kiemelkedő!
 
Városunkat 24 szenior úszó képviselte, akik igencsak kitettek magukért, hiszen 124 egyéni és 12 váltó rajtot teljesítettek. 18 számban szereztek Magyar Bajnoki címet: Grátz Benjamin 5, Szanyi-Nagy Éva 3, Varga-Dancs Ágnes 3, Tóth György 3, dr. Huszár Tibor 2, Soczó Kinga 1, míg a 4*50 m-es férfi gyorsváltó a 280 év felettiek korosztályában (Tejes István, Halmos Péter, Hajdú Géza, Havas Tamás összeállításban) büszkélkedhet ezzel a címmel. Ezen felül 36 ezüst és 36 bronzérmet, valamint számos pontszerző helyezést értek el versenyzőink. Így a csapatversenyben, az 50 csapat közül az előkelő 4. helyen zárták versenyzőink a hétvégét.
 
Köszönjük az Önkormányzat anyagi támogatását, a Sporthalom Kft. dolgozóinak és a verseny lebonyolításában közreműködő személyek kiemelkedő munkáját. Vértesi Tamás edző versenyzőink felkészüléséhez nyújtott kiváló szakmai tevékenységét.
A verseny végén a résztvevők megköszönték a rendezők munkáját, és azzal búcsúztak: "Reméljük jövőre is megrendezitek a versenyt, mert nagyon színvonalas volt és nagyon jól éreztük magunkat Százhalombattán"
 
"A Száz Halom Városi Úszó Klub Egyesület először vállalkozott a verseny megrendezésére. Ez a visszajelzések alapján sikeres volt, így szeretnénk jövőre is megrendezni és az eddigi hagyományt folytatni, mely szerint minden év februárjában Százhalombatta ad otthont a szenior úszók rövidpályás országos bajnokságának!"
 
 Tejes István
alelnök, SZVÚK