Freedom, zene határok nélkül - Jótékonysági koncert Hanák Alízért
2023-12-27 - Jótékonysági koncertet adnak Hanák Alíz gyógyulásáért január 12-én a százhalombattai Barátság Kulturális Központ színháztermében. Az immár 13. alkalommal megrendezésre kerülő újévi koncerten nagynevű zenészek és énekesek sorakoznak fel, a rendkívül magas színvonalú örömzenéjéről ismertté vált Freedom zenekarral együtt.
A már-már hagyománnyá váló újévi koncerteken olyan nívós zenészek léptek fel, mint Szula Mikós, Megyaszay István, Szende Gábor, Takács Zsolt, Farkas Áron, Fánczi Gábor, Farkas Sára és Farkas Izsák. A zenészek mellett minden évben meghívott vendégek is fellépnek. A 2010-ben megrendezésre kerülő első koncerten Somló Tamás volt az esemény vendége, melyet a soron követő években ismert művészek hosszú sora követett, olyan nevek, mint Fekete Dávid, Torres Dániel, Takáts Tamás, Charlie, Péter Szabó Szilvia, de megfordult már Babos Gyula, Fekete-Kovács Kornél, Szakcsi Lakatos Béla, Bódy Magdi, az In Fusion Trió és Szatai Gábor is. Az eddigi tizenkettő koncert hangzását a kiváló hangmérnök Pálfi József (Spulni) tette teljessé. A 2024. január 12-én 19 órakor megrendezésre kerülő eseményen fellépő zenekar mellett, az első részben Csík Adolf gitárművész színesíti az estet, aki a Bécsi Zeneakadémia különleges tehetségek osztályában végzett, és olyan támogatókat tudhatott köreiben, mint Snétberger Ferenc. A műsor második részében pedig a magyar rockzene "elefántjai" Gidófalvy Attila és Takáts Tamással muzsikál a Freedom.
 
2014-ben Sinka László és Vezér Mihály polgármester kezdeményezésére egészült ki az újévi koncertsorozat jótékonysági céllal. Ennek köszönhetően az elmúlt évek során számtalan, helyi szinten is kiemelten fontos szociális tevékenységet ellátó szervezet munkáját támogatták adományokkal, melyek között volt többek között a Sérültekért Alapítvány, Szülők Fóruma Egyesület, Vöröskereszt, Gólyahír Egyesület, Pest Megyei Speciális Mentők, Városi Családsegítő Központ és a Gondoskodás 2000 Ápolási Szolgálat. Előfordult olyan alkalom is, amikor a befolyt adományokkal közvetlenül segítettek egy-egy személyen – ahogy ez Soczó Ádám esetében is történt -, mely ezúttal is így zajlana Hanák Alíz személyében.
 
Alíz három évvel ezelőtt általános izomgyengeségre lett figyelmes. Az orvosok akkor még nem tudták megmondani, hogy mi lehet a problémája és állapota tovább romlott, egészen addig, hogy kerekesszékbe kényszerült. Azóta megállapították, hogy neurogén izomsorvadás okozta a tüneteket. Alíz ma 19 éves és továbbra is kitartóan küzd a betegséggel szemben, és készül az érettségire. Az adományokból a fiatal hölgy érettségi tanulmányait szeretnék a szervezők támogatni, valamint édesanyját, aki mindenben támasza és gondviselője is neki.
 
A rendezvény fővédnöke Vezér Mihály PhD, Százhalombatta polgármestere. Az eseményre a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött, amit szervezes.batta@gmail.com email címen tudnak megtenni a kedves érdeklődők, illetve Alízt és édesanyját nem csak személyesen, hanem banki átutalással is tudják támogatni az alábbi bankszámlaszámon: K&H 10403136-86767750-75691008

Hozzászólások
   " Van szerencsém ismerni a Freedom zenekar tagjainak nagyobb részét majdnem 20 éve.  Nagyszerű emberek-  nagyszerű zenét adnak elő. Igazi örömzene mindig, amit bemutatnak; látszik, hogy szolgálni akarnak a közönségnek!
     Javaslom mindenkinek, hogy jöjjön el a január 12-i koncertre!   Hanák Aliz, a kedvezményezett legfiatalabb lányommal egyidős.  Nem könnyű beleélnie magát az embernek Aliz és édesanyja helyzetébe. Aliz, veletek vagyunk!"
 
   Pogány András