Karbantartás a finomítóban
2023-05-13 - A MOL Nyrt. Dunai Finomító bizonyos üzemeiben június 6 – ig előre ütemezett, időszakos karbantartást végeznek Százhalombattán.
Az időszakos karbantartás a biztonságos üzemmenetet szolgálja, annak érdekében, hogy az ország számára stratégiai fontossággal bíró üzemanyag ellátást a Dunai Finomító a jövőben is folyamatosan és zavartalanul biztosítani tudja, az év 365 napján.
 
További haszna, hogy a leállások alatti technológiai fejlesztéseik révén hatékonyabban, biztonságosabban és fenntarthatóbban tudnak működni az üzemek. A karbantartási időszak alatt a technológiát beszállító cégek által javasolt katalizátor cserékre, javításokra, felújításokra, cserékre kerül sor, melyet az adott üzem irányított és felügyelt leállása mellett végeznek el, egészséget, környezetet, biztonságot nem veszélyeztető körülmények között. 
 
A kisleállással járó munkálatok a finomító környezetében elsősorban a leállásra való felkészülés és a visszaindulás idején okozhatnak a szokásostól eltérő jelenséget. Az üzemek kisjavításra történő ELŐKÉSZÍTÉSE 3-6 NAPIG, valamint a JAVÍTÁST KÖVETŐEN AZ ÜZEMEK ÚJRAINDÍTÁSA 2-3 NAPIG TART, amely időszak alatt több olyan technológiai tevékenységet hajtanak végre, amelyek A KÖRNYEZŐ TELEPÜLÉSEKEN ÉREZTETHETIK HATÁSUKAT, mint például FOKOZOTT ZAJHATÁS, LÁTVÁNYOS FÁKLYÁZÁS, KELLEMETLEN SZAGHATÁS.
 
Az időszakos karbantartás a finomító berendezéseinek BIZTONSÁGOS ÜZEMMENETÉT ÉS ÉLETTARTAM NÖVELÉSÉT SZOLGÁLJA. A szakemberek mindent megtesznek azért, hogy tevékenységük ne zavarja a környéken élők mindennapjait.