Ünnepi vacsora
2022-12-23 - Karácsony alkalmából ismét melegétellel, gyümölccsel és édességgel vendégelte meg a százhalombattai Hajléktalanszálló lakóit az Önkormányzat nevében Török Sándor alpolgármester, Szalai Attila –, aki hagyományosan a pörköltet készíti – és Szabó Gábor képviselők.
Hajnal Kata intézményvezető munkatársaival és az ellátottakkal együtt örömmel fogadta a látogatókat. Mint mondta, az Önkormányzat nem csak ilyenkor, hanem egész évben segíti a működést, amiért köszönetet mondott, illetve áldott ünnepeket kívánt. A sajtónak elmondta, hogy a hideg idő beköszöntével sok új lakó költözött be a 122 férőhelyes intézménybe; az átmeneti szálló mellett üzemel a nappali melegedő és az éjjeli menedékhely is, továbbá utcai gondozói szolgálatot is végeznek.
 
Török Sándor a Képviselő-testület nevében áldott, békés karácsonyt és jó egészséget kívánt az ellátottaknak, illetve az intézmény dolgozóinak, akiknek megköszönte az áldozatos munkát.  Reményét fejezte ki, hogy mielőbb jobbra fordul a lakók sorsa, és elhagyhatják a szállót, illetve lesz olyan, aki fel tudja venni a kapcsolatot a családjával. A sajtónak elmondta, hogy bár nem kötelező feladat, azonban az Önkormányzat – csakúgy, mint a Családok Átmeneti Otthona esetében – mindig segítette a Vöröskereszt által fenntartott szálló működését pénzügyi forrással, adományokkal, illetve városi tulajdonban vannak az ingatlanok, amelyeket felújítanak. A szálló kulturált keretek között üzemel, nagy közösségi terek helyett négyágyas szobákban tudják elhelyezni a lakókat.
 
Szalai Attila ezúttal is ízletes, tartalmas pörköltöt főzött. Reményét fejezte ki, hogy a közös vacsorával némileg pótolható a családias hangulat, mindenkiben kellemes karácsonyi emlékek idéződnek fel.
 
Szabó Gábor hosszú évek óta segít a vacsora megszervezésében. Örömét fejezte ki, hogy részese lehet a jótékony eseménynek, mert, ahogy fogalmazott: "jobb adni, mint kapni".