Új parkoló Óvárosban
2022-12-19 - Mintegy 70 férőhelyes parkolót adtak át Százhalombattán a Matta-kerti övezetben december 16-án.

  
Vezér Mihály polgármester elmondta, hogy az előkészületek 4 éve, területvásárlással kezdődtek, a pandémia és a háborús helyzet miatt azonban csak mostanra készülhetett el – lakókkal való egyeztetés alapján – a parkoló. A Képviselő-testület a gazdasági helyzet indokolta szigorú gazdálkodás ellenére mindvégig elkötelezett volt a beruházás iránt, amely önkormányzati forrásból valósult meg. Telekvásárlásra 20 millió forintot, a kivitelezésre – vízelvezetés, aszfaltozás, korlát elhelyezése, 1400 négyzetméternyi, 25 cm vastagságú tömör murvás felület kialakítása, fásítás – mintegy 35 millió forintot költött a város. Köszönetet mondott a lakók türelméért, illetve a kivitelezőnek a jó minőségű munkáért.
 
Szabó Gábor óvárosi képviselő –, aki folyamatosan követte a munkálatokat – örömét fejezte ki, hogy összefogással, a lakók javaslatai alapján elkészülhetett a parkoló. Köszönetet mondott elődjének, Sinka Lászlónak és képviselőtársainak, hogy támogatták a telekvásárlást, illetve a beruházást. Kiemelte, hogy több utcában nagy könnyebbséget jelent, hogy nem nehezítik a közlekedést az ott megálló autók. A területnél élő lakók nyugalma érdekében a továbbiakban sövényt képező növényeket telepítenek a kerítésekhez, illetve virágokat is ültetnek. Reményét fejezte ki, hogy mindenki magáénak érzi majd a parkolót.
 
Az Önkormányzat további 300 pakolóhely léptesítését tervezi az idei évben.