Kerékpár minden szinten
2022-12-19 - Évekkel ezelőtt készült Százhalombattán egy felmérés, amelyben a 18 éven alatti fiatalok szabadidős sportolási szokásait mérte fel. A válaszok alapján a kerékpározás volt kiemelkedően a legnépszerűbb.
Én is nagyon szeretek bringázni, és nagy örömmel végeztem el az iskoláknak országosan meghirdetett kerékpáros vándortábor túravezetői tanfolyamot, amelyet Abelovszky Tamás a BringaAkadémia programvezetője irányít kiválóan. Minden évben újabb útvonalakat talál ki, pl. már Székelyföldre is vezet túraútvonal tavaly óta.
Én legutóbb a Bükk-Aggteleki-karszt vidékén voltam iskolás csoporttal nagyon sok élménnyel gazdagodva. Ez a program része annak az országos vándortábor programnak, amelynek vezetője Révész Máriusz. Egyébként nem csak kerékpáros, hanem erdei gyalogos és vízi vándortáborra is lehet pályázni, amelyek nagymértékben kormányzatilag is támogatottak.
 "Az Art of Cycling" című Erasmus+ projekt keretében, A BringaSuli szervezésében vehettem részt a kerékpáros vándortábor túravezetői részére meghirdetett december 11-i workshopon, amelyen a kerékpár szerelésével kapcsolatos előadásokat halhattunk, azt követően pedig a gyakorlatban is szerelhettünk. Nagyon sok hasznos tanácsot kaptunk, amelyet a kerékpáros túrákon felhasználhatunk a jövőben.
A BringAréna ünnepélyes átadására is aznap délután került sor, több részletben. Először az Aréna mellett kialakított szabadtéri pályán került megrendezésre a cyclocross verseny, (nagyon változatos, dimbes-dombos terepen alakítják ki szabadtéri pályát) azt követően változatos elemekkel freestyle bemutató volt; ilyet már egyre gyakrabban láthatunk a sportközvetítések alkalmával. A folytatásban, a köszöntőbeszédeket után megtörtént az ünnepélyes szalagátvágás. A 4500 négyzetméter területű, kőbányai Hangár utcában felépített fedett sportcsarnok pályája speciálisan hőkezelt lucfenyőből készült, 200 méter hosszú és 6 méter széles, maximális dőlésszöge 50,3 fok. A kihasználtság érdekében a teremben berendeztek egy közlekedési tanpályát is az iskolásoknak, akik már ki is próbálhatták.
A rendezvény zárásaként került sor a Nemzetközi Pályaversenyre, amelyen kiváló eredményeket ért el a magyar élmezőny. Számomra is nagy élményt jelentett a száguldó biciklik látványa.
Nagyon várom már, hogy nyáron pályázhassunk az iskolával a nyári kerékpáros vándortáborra; a Vértes és a Gerecse gyönyörű vidék lenne az egyhetes tábor helyszíne.
Szabó Zoltán pedagógus