Szívből jövő előadás
2022-12-18 - Hagyományosan karácsonyi gálaműsort adtak elő a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium SNI Tagozata és Regionális Autista Központ diákjai december 16-án. Meghívták az iskola pedagógusait és diákjait, valamint a tagozatra járó gyerekek szüleit is az évzáró előadásukra. Az Önkormányzat nevében Török Sándor alpolgármester vett részt az ünnepségen.
Kun Ágnes tagozatvezető köszöntötte a meghívottakat. A többi között úgy fogalmazott: az egyedüli dolog, amiért érdemes élni a Földön, az az, hogy az ember tudjon szeretet adni és kapni is. Nagyon várták már az ünnepet, amely során visszahozható a szeretet megfakult fénye úgy, hogy a karácsonyfa alá az ajándékokkal együtt elhelyezzük a szívünk szeretetét is. Köszönetet mondott a szülőknek az egész éves támogatásért, illetve, hogy ismét vásárt tudtak szervezni, amelynek bevételét oktatási eszközökre, kirándulásokra fordíthatják. A sajtónak elmondta, hogy izgatottan készültek a diákok a zenés, táncos, verses műsorra, amely során minden tanulót bevonva, közösen is előadtak egy mesét. A forgatókönyvet már november elején összeállították, azóta naponta próbáltak a gyerekek. A gálaműsor után osztályonként is tartanak a karácsonyi ünnepséget.