Időközi önkormányzati választás, 6. sz., dunafüredi egyéni választókerület
2022-10-10 - "Én nem képviselő úr akarok lenni, maradok Rupi."
Rupics József jelezte, hogy kötetlenebb formában is megosztaná a választással kapcsolatos gondolatait. A miértekről és hogyanokról kérdeztük képviselőjelöltet.
 
- Mi vezérelte, mikor a jelöltség mellett döntött?
 
- Nehéz csak egy okot megjelölni. Sokat dolgozom a városban, és rengeteg emberrel találkozom. Valahogy olyan a személyiségem, hogy mindenkivel megtalálom a hangot, és megnyílnak felém az emberek, elmesélik mi bántja, mi foglalkoztatja őket, és szerencsére azt is, hogy milyen örömök érik őket. Mint a bemutatkozómban is írom, 20 éve igyekszem része, néha motorja lenni a helyi közéletnek. A sportköri tisztségem és a sok-sok esemény, amin részt vehettem, vagy pláne amiket szerveztem, mind-mind olyan helyszín, alkalom volt, ahol minden árnyalatát megismerhettem a város, és azon belül Füred életének, gondjainak, örömeinek. Régóta tervezem, hogy aktívabban is igyekszem tenni a szűkebb lakókörnyezetemért, az itt élőkért. Most ezért döntöttem úgy, hogy indulok.
 
- Mit gondol a helyi politikáról?
 
- Függetlenként indulok, ami nálam azt jelenti, hogy azok felé tartozom elszámolással, azok érdekeit kell képviselnem, akiket a testületben képviselni vagyok hivatott, ha ők így döntenek. Szerintem nem a politikát kell Füredre hozni, hanem az itt élők érdekeit, véleményét, elképzeléseit kell elvinni a testületi ülésekre. Ezért szoktam mondani, hogy én nem képviselő úr akarok lenni, hanem maradok Rupi.
 
- Ezt hogyan képzeli el, hogyan valósítaná meg, ha önt választanák a fürediek képviselőjüknek?
 
- Eddigi közösségi és VUK SE-s feladataimat is térítést nem várva, társadalmi munkában végeztem. Sőt! Igyekeztem segíteni, sok esetben akár anyagi felajánlásokkal is ott, ahol erre szükség volt. Ez akkor sem változik, ha a fürediek megtisztelnek bizalmukkal. Eldöntöttem, és ehhez tartom is magam, hogy a képviselői tiszteletdíjamat minden egyes hónapban, a Városi Családsegítő és Gondozási Központ munkatársaival közösen eldöntve a célt, egy-egy rászoruló, vagy egy-egy ügy támogatására fogom felajánlani. Természetesen függetlenként, nekem minden füredit, minden itt élőt kell képviselnem. Tudom, megértettem mivel jár ez. Én most leszögezhetem, hogy a telefonszámom élni fog, a hívásokat fel is veszem, és amint tudok megyek, reagálok, és intézem a hozzám forduló polgárok kéréseit, kérdéseit. Benne van a poszt nevében, aminek elnyeréséért indulok, hogy képviselő. És mint ilyen, a polgárokat, az itt élőket kell képviselnem.
 
- A bemutatkozó anyagában említi, hogy a parkokat, a zöldhulladékszállítást, az utakat/zebrákat, a közösségi életet, a képviselői munkát kívánja a helyiekkel együtt megreformálni, jobbá tenni. Ennyi elég is lesz ön szerint?
 
- Dehogy is! Amit fő irányként megjelöltem, azok a mindenki által ismert, és mint itt élő, engem is napi szinten bosszantó, foglalkoztató kérdések. Vannak ennél komolyabb darázsfészkek is, amibe szerintem bele kell nyúlnunk, ha valódi változást akarunk. Ilyen például – a teljesség igénye nélkül – a csendrendelet, vagy pláne annak betartása, és az, hogy lehessen, vagy ne lehessen vasárnap zajongani. Szerintem egy ilyen nagyságrendű kérdést nem felűről kell eldönteni, hanem ezt nekünk, itt élőknek kell kidolgoznunk, és erről nekünk kell megegyeznünk. Egy helyi szabályozás, szabály akkor életképes, ha a közösség megérti a hátterét, elfogadja és magára nézve kötelezőnek tekinti azt. Nekem, ha engem bíznak meg ezzel, a város felé ezt a döntést kell képviselnem, és elérni, hogy a szabályok ennek mentén változzanak. Ugyanilyen mindenkit foglalkoztató ügy, hogy mást ne említsek, a társasházak egyre szaporodó száma, és az ezek kapcsán felmerülő kérdések. Városképi, forgalomszervezési és településszerkezeti kérdések sokaságát veti fel ez is. Az eddigi városkép, az eddigi beépítettségi mutatók változnak, és lassan nekünk is azzal a problémahalmazzal kell majd szembesülnünk, mint a környező, a budapesti agglomeráció településeinek. Növekvő forgalom, leterhelt közutak, közösségi terek, túlterhelt közművek. Nem biztos, hogy ez jól van így. De ezt is nekünk kell megbeszélnünk, és nem csak a tiltás, hanem a megoldáskeresés kell, hogy vezérelje a füredieket, mikor erről alkotunk véleményt. Ebbe a folyamatba az Önkormányzat illetékes osztályait, az építtetőket, építőket és az itt élőket együttesen kell belevonni, és itt a képviselőnek nagyon komoly koordinációs, moderátori szerepe van, még akkor is, ha manapság az építésügyekkel kapcsolatos hatáskör a Kormányhivataloknál van. Higgye el nekem, ha mindent összeadunk, ez egy igen komoly csomag, amit közösen, kemény és konzekvens munka árán, de mindenképpen konszenzusos alapon kell elvégeznie az itt élőknek, és az őket képviselő képviselőnek, a város illetékeseivel együttműködve, de a fürediek érdekeit szolgálva.
 
- Ön egy Budapesten működő vállalkozás egyik vezetője. Mit gondol, képes lesz a képviselői munkáját azzal a vállalással együtt ellátni, mint amit itt feljebb felsorolt?
 
- Aki ismer, az tudja a választ. Aki még nem, annak meg majd megmutatom. Naponta 5-kor kelek, és a vállalkozásunk (ez egy családi cég egyébként, amiben édesapámmal és testvéreimmel dolgozom együtt) ügyes-bajos dolgain túl, a sportköri tisztségeimre, a társadalmi szerepvállalásaimra, a családomra, és a barátaimra is mindig tudok, sőt akarok is időt szakítani. Nem olyan ember vagyok, aki felelőtlenül, meggondolatlanul hoz meg egy ilyen nagyságrendű döntést. Nem vagyok politikus, így rengeteg szabadidőm marad, azokhoz képest, akik frakció-, és pártülések sokaságán kapnak iránymutatást a munkájukhoz. Én helyi vagyok, itt élek, akinek a munkaadói nem mások lesznek, mint a fürediek. Majd ők megmondják, hogy mit várnak tőlem, és mint a főnökeim, meg is ítélik majd, hogy ez hogyan sikerült. Nem tudom elégszer elmondani, hogy nem a pártokat kell képviselni, hanem a helyieket! Számomra ez adja meg azt a feladatot, azt a munkát, amit ugyanúgy igyekszem majd a lehető legjobban, legeredményesebben elvégezni, mint bármi mást, amit eddig vállaltam.