Újabb alapítványi adományozás
2022-06-07 - Kilenc-kilenc darab táblagépet adott át a Remény Bajnoka Alapítvány a százhalombattai Arany János és az Eötvös iskola részére.
Az alapító Vezér Mihály polgármester, dr. Bercziné dr. Fazekas Olga a szervezet elnöke, Dr. Horváth Ágota és Ádám Erika kuratóriumi tagok a Polgármesteri Hivatalban adták át az eszközöket, hogy ezzel is segíthessék a gyermekek digitális oktatását.
 
Vezér Mihály köszönetét fejezte ki mindenkinek –, magánszemélyeknek, képviselőknek, cégeknek, kiemelve a Dunamenti Erőművet – aki támogatásával segítette az alapítvány munkáját. Mint mondta, a nemes felajánlások jó célt szolgálnak. Ilyen a mostani összesen 18 darab tablet is, amelyek révén az iskolák, illetve a diákok szélesebb körben férhetnek hozzá az internetes tananyaghoz.
 
Dr. Bercziné dr. Fazekas Olga felidézte, hogy az alapítvány elmúlt két évben közel 20 millió forint értékben adományozott táblagépeket, varratott maszkokat, táboroztatott battai gyerekeket, élelmiszercsomagokat osztott, illetve pénzbeli támogatást nyújtott a járvány miatt munkából kieső családoknak. Az idei évben újult erővel folytatják a munkát, terveik szerint ősszel további iskolák számíthatnak gépekre – tette hozzá.
 
Dr. Horváthné Dr. Hidegh Anikó és dr. Brauswetterné Papp Éva intézményvezetők köszönetet mondtak az alapítványnak, amelytől már eddig is nagyon sok segítséget kaptak.
 
Mint ismeretes, Vezér Mihály polgármester szolidaritásból, magánemberként 2020. áprilisában 500 ezer forinttal hozta létre a Remény Bajnoka Közérdekű Alapítványt, a járvány miatt nehéz helyzetbe került battai családok, vállalkozások megsegítésére.