Több, mint győzelem - Megvan az első négy
2022-06-07 - 36-31-re nyert Százhalombattai KE hazai pályán a Mezőkövesd ellen az NBI/B férfi kézilabda-bajnokság rájátszásában június 4-én – derül ki Tallér Zsolt, a battai klub technikai igazgatójának beszámolójából.  
Az utolsó forduló előtt mindenki számolgatott. Tudtuk, hogy egy ponttal megnyerhetjük a rájátszás alsó házát. De azt is tudtuk, hogy vereség esetén harmadikak lehetünk, amely osztályozót jelent. Ezt nagyon szerettük volna elkerülni és a Mezőkövesd ellen lezárni a bajnokságot.
Az odavágón egy gólos vereséget szenvedtünk, ezért a matematikán kívül fűtötte a fiúkat a visszavágás lehetősége.
A mérkőzés úgy indult, mint a múlt héten. A harmadik percben már 3-0-ra vezettünk. A vendégek ekkor ébredtek és próbálták tartani a lépést. Irányítottuk a mérkőzést, és a 15. percben már négy góllal vezettünk. Sajnos a 20. percben Gálli Krisztián fejen találta az ellenfél kapusát, így piros lapot kapott. Szerencsére ez nem törte meg a fiúkat, és a pihenőre megnyugtató előnnyel mehettünk (17-14).
 
A szünetben a nézők között kisorsoltunk az idei mezeinkből egyet-egyet, és egy ajándékcsomagot, melyet a Szamuráj 07 Kft. ajánlott fel. Nagy meglepetés volt, mikor a kisorsolt sárga-kék mezért Rosta Miklós a PICK Szeged és a magyar válogatott beállója jelent meg a parketten. Most már ő is tudja, hogy a SZÍVÜNK SÁRGA-KÉK! Serdülő csapatunk érkezett a pályára, amely a bajnokságukban a második helyén végezett. Szépen csillogott a fiatalok nyakában a frissen kapott ezüstérem. Gratulálunk !
 
Ezt követően a B-Cool Dance fiatal táncosai szórakoztatták a lelkes közönséget. Köszönjük nekik!
A második félidőben a vendégcsapat ragadta magához a kezdeményezést és mire észbe kaptunk a 35. percben egyenlített, sőt a vezetést is átvette. Ekkor Kővári Balázs és Kiss Attila góljaival visszavettük a vezetést, de sajnos egy hazai kiállítás alatt ismét náluk volt az előny. Szerencsére volt tartás a csapatban és ismét két gólt lőttünk egymás után. A 49.percben egy gólos vezetésünknél kettős emberhátrányba kerültünk. Pokolian nehéz két perc volt, de sikerült 1-1-el kijönnünk belőle. Éreztük, hogy lassan le kellene szakítani a vendégeket, ha nem akarunk élet-halál végjátékot játszani. Szerencsére nem is kellett. Bokréta Bence bravúros védése után Kiss Attila góljával már kettő gól volt a különbség. Vendég időkérés után felváltva estek a gólok. Az utolsó öt perc ismét egy Bokréta Bence védéssel indult, majd Félegyházi Zsolt meglőtte nyolcadik gólját. Újabb Bokréta Bence védés után Keresztes Levente keveredett középre, és ha már ott volt be is lőtte. Három és fél perccel a vége előtt 32-28. A vendégek újabb időkérés után teljesen kinyitották a védekezésüket, de ezzel sem tudtak közelebb zárkózni, és 15 másodperccel a dudaszó előtt Gyurcsovics Árpád gólja kialakította a végeredményt. Ami ez után jött az a vastaps és a közös ünneplés.
 
Ez a győzelem azt jelenti, hogy az SZKE az NB I/B rájátszás alsó házának 1. helyén végzett.
Ez a győzelem azt jelenti, hogy az SZKE az NB I/B bajnokság 11. helyén végzett.
Ez a győzelem azt jelenti, hogy az SZKE az első osztályt is figyelembe véve, Magyarországon a 25. a rangsorban.
Ez a győzelem azt jelenti, hogy az SZKE jövőre is az NB I/B bajnokságban szerepelhet.
 
 
Százhalombatta, 2022.06.04., Nézők: 120 fő
 
SZKE: Kovács, Pásztor, Bokréta (kapusok), Mogyorósi 2, Gálli 2, Félegyházi 8 (1), Kővári 5, Gyurcsovics 2, Zatureczki 1, Kiss 6, Tóth 5, Pap 3, Kollonay, Keresztes 2, Fiar; vezetőedző: Adorján Gábor
 
 
Szurkolóinknak köszönjük az egész éves kitartó biztatást, amely sokat jelentett!
Támogatóinknak is köszönjük a támogatást! Úgy érezzük, megháláltuk!
 
Mindenkinek kellemes nyarat kívánunk. Találkozunk ősszel!