Éppen egy éve vagyok az Erdélyi Gyülekezet Karitatív és Kulturális Központjának intézetvezető lelkésze. Istentől kaptam az elhívást erre a szolgálatra, s boldog vagyok, hogy egy olyan gyülekezethez rendelt, melynek a színházi élet területén is komoly küldetése van. A gyülekezetnek egyébként több aktív tagja is százhalombattai, akik gyakran segédkeznek a Reménység Szigetén a különféle karitatív munkákban. Mostanában leginkább az ukrajnai menekültek ellátásában, gondozásában és a velük való kommunikációban.

A menekültekkel kapcsolatosan az egyik legfontosabb feladatunk a lelkigondozás. Szerencsére több kiváló tolmácsunk is van, s minden munkatársunk beszéli valamelyik világnyelvet. Lelkigondozás ugyanis szavak nélkül szinte lehetetlen. Persze van, amikor kifejezetten a hallgatásunkra, a meghallgattatásra van szüksége a másik félnek, ám – tegyük hozzá! –megértés nélkül a meghallgatás sem igazán lehetséges. A diakóniai munka egyik legfontosabb alapelve az, hogy el kell tudnunk fogadni a másik embert előítélet nélküli tárgyilagossággal. Ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan lehetővé kell tennünk, hogy a partnerünk merje kimutatni az érzelmeit, indulatait.

Az egyik nálunk lakó családnak a házát bombatalálat érte. Mikor megszólalt a sziréna, lementek a pincébe, s egy negyedóra múlva egész életük munkája romokban hevert. Azóta nyugtatókon élnek, s ha szirénaszót hallanak, felzokognak összebújva. A nálunk lakó ukránok néhány napja elkezdtek magyarul tanulni. Az egyik szolgatársunk, aki korábban a Hír TV riportere volt, tanítgatja őket. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy számukra most ez a közös nyelvtanulás a leghatékonyabb pasztorálpszichológia. Felvidulnak, ha kimondhatják magyarul ezt a szót: "Köszönöm!" "Pozsálújsztá!" – feleljük ukránul, s mi is felvidulunk. Ha a hála és a szeretet szavai rezegtetik meg a levegőt, egyre inkább kisimulnak a gondok. Mindenkinek, aki lelkigondozói munkára vállalkozik, megfontolandóak Eckhart mester szavai, aki közel nyolcszáz évvel ezelőtt így fogalmazott: " Életed legfontosabb pillanata a jelent pillanat, legfontosabb embere, akivel most kell leülnöd beszélgetni, legfontosabb tette a szeretet."    

Gyülekezetünknek két jelentős költő – Urbán Gyula bácsi és Benkő Ildikó – is a tagja. Amiről Eckhart mester prózában, arról Benkő Ildikó sokszor versekben beszél. Diakónus munkásoknak is megszívlelendőek következő sorai: "Némaságom téged vallat,/ nyíló ajkad cserepein csönd hasad,/ mesebeli liliom,/ omlik elmédből formálásom,/ fénypatak töltöget holdpoharat,/ fájdalom,/ metszett kristálytükröd karom,/ ablak,/ rajtam átlátod magad. (Keresés) Hogyan tegyük le a világ ránk nehezedő súlyait, hogyan szabaduljunk a fájdalomtól? Leginkább ezekre keresi a választ a költőnő Báránytánc című kötete, melyet az utóbbi hetekben többször is elolvastam. Fényért és szeretetért fölfakadó versmondatai, villám-hasogatta versszilánkjai nemcsak balzsamos nyomot hagynak az olvasóban, de a remény táplálói is. Keserűségükben is táplálói annak a reménynek, hogy emberivé formálódhat minden közösség, mert a lélek melege közös szükségletünk, anélkül ugyanis könnyen "porrá omlik a száj". Biztos vagyok benne, hogy sok százhalombattainak tetszene ez a költészet. Benkő Ildikó lelkigondozó és lélekemelő, szép szavai.