Tavaszi karbantartás a Finomítóban
2022-05-09 - Karbantartást végeznek a MOL Dunai Finomító több üzemében május 13. – június 22. között. A szakemberek mindent megtesznek azért, hogy tevékenységük ne zavarja a környéken élők nyugalmát – tájékoztatott a társaság.
A karbantartási időszak alatt, a nagy leállás során az üzemekben a technológiát beszállító cégek által javasolt katalizátorcserére, javításokra, felújításokra, cserékre és korrózióvédelemre kerül sor, melyet az adott üzem irányított és felügyelt leállása mellett végeznek el, egészséget, környezetet, biztonságot nem veszélyeztető körülmények között.
A nagyleállással járó munkálatok a finomító környezetében elsősorban a leállásra való felkészülés és a visszaindulás idején okozhatnak a szokásostól eltérő jelenséget. Az üzemek nagyjavításra történő előkészítése 3-6 napig, valamint a javítást követően az üzemek újraindítása 2-3 napig tart, amely időszak alatt több olyan technológiai tevékenységet hajtanak végre, amelyek a környező településeken éreztethetik hatásukat, mint például fokozott zajhatás, látványos fáklyázás, esetenként kellemetlen szaghatás.
Több üzem a tevékenységeik összehangolásával május 13-22. között kerül leállításra, június közepi visszaindulással. A MOL készletei és finomítói kapacitása a karbantartási időszakban is elegendőek ahhoz, hogy az ország üzemanyagigényét zavartalanul ellássa. A karbantartási tevékenységet szerződött alvállalkozóink végzik. A távolabbról érkező cégek a dolgozóik számára Százhalombattán, illetve a környező településeken foglalnak szállást, ami az adott település infrastruktúrájára, szolgáltató egységeire nagyobb leterheltséget jelent.
Az időszakos karbantartás a finomító berendezéseinek biztonságos üzemmenetét és élettartam növelését szolgálja.