Fókuszban a tehetséggondozás
2022-04-12 - "Jó kertész, aki igazán nevel, tudja, hogy a magban minden benne van." (Müller Péter)
 
 
A Százhalombattai Szivárvány Óvodában 11 éve foglalkozunk tehetséggondozással. Pedagógusaink lelkiismeretessége, felkészültsége, tapasztalata segíti a tehetségígéretek azonosítását, gondozását az intézményben. Fontos feladatunk az is, hogy átadjuk tapasztalatainkat más óvodáknak, hogy minél több magyar óvodába eljusson ez a csodálatos pedagógia.
Intézményvezetői mesterprogramom egyik feladata a tehetséggondozásunk területén a tudásunk, tapasztalatunk átadása egy regionális tehetségnap keretén belül, melyet két napos programmá sikerült összeállítani. Az első nap április 8-án volt, 7 településről 50 óvodapedagógus érkezett hozzánk.
Ezen a napon arra törekedtünk, hogy bemutassuk a tehetséggondozásunk felépítését, hogyan alakítottuk ki, hogyan működtetjük. A műhelyvezetők a szekciókban a saját tehetségműhelyüket is bemutatták az érdeklődőknek.
Szakmai napunkat Török Sándor alpolgármester úr kedves szavai nyitották, majd a Pedagógiai Szakszolgálat tehetségkoordinátorai Rozsnyai Henrietta és Kárpáti Alma tartottak előadást a járási tehetségkoordinátori tevékenységről. Az óvoda tehetségfejlesztő tevékenységét én mutattam be, majd Bogdán Tiborné Ildikó nyugalmazott óvodapedagógus kollégánk beszélt a zenei tehetséggondozásról.
Ezután szekcióülések keretében a műhelyvezetők bemutatták tehetségműhelyeiket az érdeklődőknek.
 " Minden alkalommal hangsúlyozzuk, hogy a tehetségígéretek segítésének igazi megtanulása nem egy pár órás képzés, hanem csak több éves munkának lehet a gyümölcse, mert látjuk, tapasztaljuk, hogy nem az lesz jó tehetséggondozó, akinek papírja van róla, hanem az, aki éveken keresztül hajlandó tökéletesíteni magát ebben." (Klacsány Ivett óvodapedagógus, tehetségműhely vezető)
A nap fénypontja Forján Imréné Irénke kiállítása volt, mert a tehetség kortalan, s a pedagógus tehetsége sokszínű.
Forján Irén nyugalmazott matematika és fizika tanár. 40 évig tanította a rábízottakat, a szakma iránti hittel, és alázattal. Az alapszakok mellett kényszerűségből rajzot is kellett tanítani, ahol első ízben érezte meg az alkotás varázsát.
Nyugdíjba vonulása után talált rá a festészetre, az önkifejezés, e színekkel és formákkal teli csodálatos világára.
"Azt festem meg, ami közel áll a szívemhez, ami szép, amit szeretek, ami szebbé teszi a napomat. Villanások, melyek boldoggá tesznek"-mondja szeretettel a munkásságáról.
A kiállítás április 19-ig megtekinthető az óvodában.
Vendégeinktől nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, mely erőt ad nekünk a tovább fejlődésre.
"A tehetség is a természet azon értékei közé tartozik, amely gondozást kíván. Nem kapálást, nyírást, permetezést, csak dús termőtalajt, odafigyelést és szabadságot a növekedéshez."  (Gyarmathy Éva)
                                                                                             Raczkó Zsuzsanna
                                                                                             Intézményvezető