Igaz a mondás: "A nagy tehetségeket nem az iskolák adják, nagy tehetségnek születni kell." Mindehhez azonban illik hozzátennünk: a nagy tehetség iskola nélkül iskolázatlan marad, s talán valamivel könnyebben elkallódik, mintha iskolába járna. Évek óta figyelemmel kísérem a magyar tehetséggondozás állapotát, s úgy gondolom, akad teendőnk bőven. Különösen nekünk, irodalmároknak. A probléma gyökere talán az, hogy a kisiskolások túlterheltek. Az alapokat nem tanulják meg alaposan, mert mindenféle lim-lom információval kell terhelniük az agyacskáikat, s közben szegénykéknek játszani is alig marad idejük. Bizonyított tény, hogy a felesleges információ fáraszt, nem véletlen tehát, hogy a mai kor emberének egyik legjellemzőbb tulajdonsága az, hogy kimerült. De mi számít felesleges információnak? Mondhatnánk erre lakonikusan: kinek mi. De nem ez a szabatos és frappáns válasz, ugyanis a kommunikációelmélet szakemberei már rég felhívták a figyelmünket arra, hogy minden olyan információ felesleges, mely igazából nem épül semmire. Ha az embernek hiányzik az alaptudása, a legkorrektebb információáramlás is könnyen dezinformáltságot okozhat nála.
A kommunikáció legismertebb meghatározása: információs-csere valamilyen közös jelrendszer segítségével. Legalapvetőbb közös jelrendszerünk az anyanyelv. Ápolásának fontosságát gyakorta hangoztatjuk, de vajon kellően komolyan vesszük-e? Hagyjuk-e a gyerekeinket játszadozni az anyanyelvvel? Nem zárjuk-e rövidre a gondolataikat a haszontalan adatok sokaságával, az okos techno világ pillanatok alatt elavuló ismertetőivel? Valójában minden kutatás szenvedélyes játék. Ha a gyermek nem játszadozhat eleget a nyelvvel, soha nem fog tudni semmire sem odafigyelni igazán! Vizsgálhatják aztán szemészek, pszichológusok, információs szakemberek, nem mennek majd vele semmire, mert ha a nyelvi alapokkal probléma van, akkor valójában mindennel baj van. Hadd játszanak csak a gyermekek, mert aki játszik, az kutat, s aki kutat, az egyre inkább mélyíti magában azt az alaptudást, melyre az általános emberi kapcsolatok ápolásához mindenkinek egyformán szüksége van!
A százhalombattai iskolák színvonala rendkívül jónak mondható. A tanárok többsége szakmailag igencsak felkészült, s emberileg is példaértékű az a magatartás, ahogyan a gyermekeinkkel bánnak. Nyilván, nem az utóbbi egy-két év, hanem az utóbbi néhány évtized eredménye ez. A gyermekközpontú szemlélet ebben a városban valóságos tehetséggondozást tud felmutatni. A sport, a tánc, a zene, a képzőművészet, a természettudományok, az idegen nyelvek és az irodalom területén folyamatos sikereket mutatnak fel a battai iskolások. Nyilván rengeteg munkája van ebben a pedagógusoknak is. S mert az utóbbi másfél évtizedben gyakorta kapcsolatban vagyok velük, megfigyeltem, az itteni iskolák tanárai úgy dolgoznak, mintha szívügyükké vált volna Grétsy tanár úr intelme, amit annak idején így fogalmazott meg: "Anyanyelvünk, ez a csodálatos játékszer, amelynek gazdagságára és szépségére egyaránt büszkék lehetünk, megérdemli a megbecsülést és a szeretetet."