A szórejtvények számomra érdekesebbek, mint a politika titokzatos és sokszor bumfordi háttéralkui. Ha például azt mondjuk, hogy: "Enne a napot lopó rab!", akkor az enigma szempontjából ugyanazt állítjuk, mintha így szólnánk: "No, a papa botor lenne!", ugyanis mindkét anagramma egyazon hadvezérnek a nevét rejti, aki nem más, mint Bonaparte Napóleon. Játszani a szavakkal szép és hasznos, és mulatságos is, de csak akkor igaz ez, ha nem játszunk közben mások életével. A haszontalan politika sokszor viszályt szít, olykor háborús viszályt. A szomszédunkban ropognak a fegyverek, s mi imádkozunk a békéért, és segítünk a rászorulóknak, ahol csak tudunk. Összeszorul a szívünk, ám azért az mégiscsak jó, hogy az ilyen nagy bajok is megörvendeztetnek bennünket egy örömhírrel: sok jó ember van még a földön. Az Erdélyi Gyülekezet – melynek Karitatív és Kulturális Központjának intézetvezető lelkésze vagyok – az utóbbi másfél hétben több tucat Ukrajnából menekülő családnak és indiai diáknak adott menedéket és segített abban, hogy hazájukba, vagy Magyarországon élő szeretteik közelébe eljuthassanak. Természetesen Százhalombatta Ais rögtön megmozdultak és a kárpátaljai magyarok segítségére siettek, Szalai Attila önkormányzati képviselő vezetésével. Talán közhelyesen hangzik, de nagy igazság: "Jónak lenni jó!"

A háború viharai sok mindent elsodornak: életeket, kulturális értékeket, élettereket, hagyományokat – sokszor nyomtalanul. "Van-e igazságos háború?" – teszi fel a kérdést Hugo Grotius A háború és béke jogáról című hatalmas művében, s valljuk be őszintén és tárgyilagosan: az erre való felelet igen bajos. Jakab apostol a háború okát a következőképpen jelöli meg: "Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek? Nem a tagjaitokban dúló önző kívánságok okozzák-e ezeket? Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek, de nem tudtok célt érni, harcoltok és viszálykodtok. Mégsem kapjátok meg azért, mert nem kéritek. Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni."(Jak 4,1-3) A háború mindig jelzi: a szeretet meghidegült, az önző érdekek felerősödtek. Kinek van igaza? Mit számít az, ha ártatlan emberek is elpusztulhatnak. S ne feledjük: az igazság végső soron a szeretet szinonimája!

Az ukrajnai események a dráma és a színpad kapcsolatáról megfogalmazott gondolataimat is tovább érlelték bennem. Néhány hete egy tanulmányt tettem közzé a nyelv drámai erejéről. Én hiszek a helyesen kimondott szavak hatalmában. Egyetértek Illyéssel abban, hogy szépen írni magyarul igazából jellemkérdés. De nem felejtem el soha dédapám figyelmeztetését sem, aki arra tanított mindig, hogy csakis a jó szó legyen a fegyverem. Még akkor is, ha az indulatom pogány. Őszintén bevallom: ez utóbbi sokszor még ma is nehezen megy. Értehetetlen a háború, de az könnyen megérthető, hogy okai emberi gyarlóságainkban keresendők.

A drámaíráshoz a tehetségen kívül hatalmas élettapasztalat kell. S nem árt tudni: a helyén kimondott szó megeleveníti a dolgokat. Színház az egész világ? Meglehet. Talán ezért is érdemes odafigyelni arra, hogy a színpad és a nyelv relációjában érthető meg leginkább, hogy teremtő erő van a helyesen használt nyelvben. Éppen ezért a legfontosabb dramaturgiai eszköz maga a nyelv, s a helyesen használt nyelv segítségével a drámai feszültséghez szervesen illeszkedő dramaturgia a történetbe bevonja a nézőt. A válságba került hőssel való együttérzés a cselekmény részesévé teszi a befogadót, s ha a befogadó eljut a drámai feszültség epicentrumába: megtörténik a beavatás. A beavatás – a distancia valamelyest megtartása mellett – a színpadi beszéd cselekvő elemzése, ami tagadhatatlanul azt jelenti, hogy általa megismerjük a szöveg mögötti gondolkodás folyamatát, az indulati erőtereket és a cselekvés irányát. A nyelv és a drámai cselekmény természetes kapcsolatából elementáris erővel tör elő: a drámai cselekmény a létezésnek épp olyan koncentrátuma, mint amilyen komprimált formája a színpadi cselekvés a valódi cselekvésnek. Színház az egész világ? Igen. Mi pedig a valódi cselekvések által leszünk annak hősei. S mi a valódi cselekvés? Az emberért való konkrét küzdelem.