Viharkár
2022-02-10 - Pusztító vihar söpört végig az országon január utolsó hétvégéjén. Százhalombattán is kidőlt fák, letört ágak, leszakadt vezetékek maradtak utána. Rózsa Gábor, tűzoltó alezredes, az Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője a Halom Televíziónak összegezte a vihar okozta károkat.
A tűzoltóknak Százhalombattán tíz esetben kellett kivonulni, míg a teljes működési területen 67 alkalommal riasztották őket. Az esetek felszámolásába bevonták az önkéntes tűzoltó egyesületeket, illetve részt vett a mentésekben a FER tűzoltóság is.
A kidőlt fák és leszakadt ágak házakat veszélyeztettek és elektromos kábeleket szakítottak le, az erős szél néhány helyen még a jelzőlámpákat is leszakította. Százhalombattán a Tehag területén kigyulladt a nádas és háromezer négyzetméteren égett. Az egyik társasház tetőszerkezetét megbontotta a viharos szél, ezért ott a szigetelést és a lemezeket is rögzíteni kellett. Egy tízemeletes épületnél pedig ugyancsak be kellett avatkozniuk a tűzoltóknak.
Rózsa Gábor elmondta, hogy bár a tűzoltóság mindig felkészülten várja a vihart, de az erős szél az ő munkájukat is megnehezíti. A magasból mentőt ilyen időjárási körülmények között ugyanis nem tudják használni, hiszen a viharos szél felborítaná. Ezért ilyenkor az elsődleges kárfelszámolás a lényeg és a magasban végzendő munkával megvárják, amíg elvonul a vihar.