Legszebb dolog a barátság...
2022-01-10 - Süsü énekel a legszebb emberi érzésről, a barátságról, Csukás István történetében. Mi pedig, az Arany János Általános Iskola és Gimnázium alsó tagozatának tanítói és diákjai, szintén barátsággal invitáltuk városunk általános iskoláinak harmadikos tanulóit egy komplex vetélkedőre 2021 őszén.
 feladatok Csukás Isván gyermekeknek írt műveihez, illetve azok szereplőihez kapcsolódtak. A versenyzők felelevenítették a tantárgyi ismereteiket magyar, matematika, ének-zene és természetismeret tantárgyakból, megfejtették a titkos kódot, könyvtárhasználattal kapcsolatos feladatlapot oldottak meg a Hamvas Béla Városi Könyvtárban, és csodás illusztrációkat készítettek papírszínházi előadásokhoz.
Százhalombatta harmadikos diákjai közül tizenhárom négyfős csapat vállalta, hogy a játékos feladatok során áttekinti Gombóc Artúr csokifogyasztásának adatait, számba veszi a nagy Ho-ho-horgász hálójába került halakat, felismeri a különböző hangszereket a mesefilmek zenéiben, helyesírási hibákat javít a Radírpókkal és megkeresi a tanult mondatfajtákat Mirr-Murr lejegyzett gondolatai között.
Kedvesen, segítőkészen fogadták a kódfejtés után érkező csapatokat a könyvtár munkatársai. Betűrend alapján történő keresés, szakmai keresőrendszer használata, könyvészeti adatok feldolgozása szerepelt az ottani feladatok között.
Kedvenc Csukás-könyvükhöz készítettek a csapattagok illusztrációkat a kretív feladat során, amelyeket papírszínházi előadáshoz kellett megtervezniük. A képeket kiállítás keretében lehetett megtekinteni, és igazi előadásban is gyönyörködhetnek a könyvtár látogatói.
Reméljük, hogy a változatos, érdekes feladványok, Csukás István népszerű történetei és szereplői, a közös munka varázsa minden résztvevő számára kellemes emlék marad! Mindenkinek gratulálunk és további sikeres munkát, változatos könyvélményeket kívánunk! – amit sajnos (a járványhelyzetre való tekintettel) csak egy videófelvétellel rögzített eredményhirdetés segítségével tudtunk megtenni.
Ezúton szeretnénk megköszönni kollégáink felkészítő munkáját! Köszönjük továbbá a gyermekkönyvtár munkatársainak – László Anikó és Borza Krisztina – a segítőkészségüket, támogatásukat! Az illusztrációk értékelésében László Bandy festő, grafikus volt segítségünkre, az ő munkáját is tisztelettel köszönjük!
 
Minárovits Edit