Főtér
2021-11-18 - Az út, az igazság és az élet - Fazekas István gondolatai.
Százhalombattán nemcsak gyermeknek, de felnőttnek is igen jó lenni. Kulturált, szép környezetben élhetünk, jó a közbiztonság, jól működik a szociális háló, az idősek is sportolhatnak, s kulturális életünk is viszonylag gazdagnak és színesnek mondható. Vannak tereink, ahol meditálhatunk magányosan, vagy beszélgethetünk másokkal, s akár ki is nyílhatnak egymás felé tartó gondolataink. Terek, ahol rácsodálkozhatunk a városra, vagy a fölöttünk kibukkanó felhő-mezőkre. Persze, ha a novemberi ég a szürkeségtől el kezd beszűkülni, tereink is szűkebbé válnak. Az ősz végi idő, minta egy kicsit elidegeníteni akarná az embert az embertől. Ezért is tartom szerencsésnek a Szigetvári Jóska által kezdeményezett adventi ünnepségsorozatot.
Az advent szó a latin advenio igéből származik, ami azt jelenti: eljön, közeledik, megérkezik. Ki is? Az, aki a bűntől halálba-roppant embert az igaz élet világosságába emeli. A novemberi ég bezárulása és sötétsége életünkre hengeríti a szabadulás gondolatát, az élet megújulásának a vágyát, s szinte önvédelmünkké válik a remény, benne a szív legtisztább érzésével: csakis a szeretet tarthatja meg a világot.
Néhány hete a mezőgyáni református lelkész a villámpostán egy pdf-csomagot küldött el nekem. Egy fiatalember kézzel írt versei voltak a csomagban, melyek halála pillanatáig ismeretlenül hevertek íróasztalának csukott fiókjában. Egy fiatal férfiról van szó – ez állt a mellékelt levélben –, aki betegsége fájdalmait nem bírta már mer elviselni, s végül homokos, szomorú vizes síkra ért. Gyenge János úgy halt meg, hogy nem tudta magáról, hogy mekkora költő, s a világ is csak most tudhatja majd meg róla. A mezőgyáni eklézsia egy kötetet kíván kiadni a verseiből. A gyülekezet és a fiú szülei engem kértek fel a könyv szerkesztésére és lektorálására. A munka rendkívül felemelő volt és heoretikus volt. Hamarosan Budapesten, s remélhetőleg városunkban is lesz majd a Mezőgyáni Ikarosz című verseskötetnek bemutatója. Ki is volt a szerzője valójában?
Gyenge János a "kozmosz" szívében élt, a "csillagok tövissel ékesített koronája alatt" írta a verseit, s akár, mint egy mesét, úgy is kezdhetnénk a költészetéről való tűnődést, hiszen világgá indult kis királyfiként került az édes anyanyelv tündöklő birodalmába, ahol reményt virágzó fegyvere lett a szó, hogy az életmámort és a megsemmisülés-vágyat is átitató sejtelmeivel kimondhassa a kimondhatatlant, elzenghesse nekünk a világegyetem titkai mögött megtalált ősharmóniák himnusz-töredékeit. Íme, egy költő, aki az önkeresés fénykavargásában fölemelni képes a liliom- és orgonaillatok tisztítótüzében újra nemessé formálódó ember-arcot, aki lét-eleven szívdobbanásokkal és nap-robbanásos gondolatisággal figyeli a teremtés kicsorduló csodáinak mindenen átívelő ér-rendszerét. Egy költő, aki pontosan ismeri a szenny megmásíthatatlan jelen idejét és a groteszk mindennapok báli mulatságát. Egy költő, aki közvetlen-egy volt a világgal – s talán ezért is tudott oly könyörtelen lenni önmagához.
Ha elmerengve és vigyázva olvassuk a verseit, könnyen megláthatjuk a lelkünk felé indázó költői nyelvezet kristálylombjai mögött felragyogó tekintetét, a jajszavakkal átitatott istenkeresés áhítat-világát. Gyenge Jánosnak igazi otthona az anyanyelve volt. Mondhatjuk így is: a nyelvben élt igazán. A fájdalom cseppkőbarlang patak-csobogásai, a szerelem-éhes árvaság sóhajai, az őrjöngések és a tétova bánatok zsoltárszavai így lesznek nála az életnek és az élni akarásnak fölbecsülhetetlen értékű, attraktív vallomásai. A mezőgyáni Ikarosz felrepült, s le már sohasem zuhanhat. Gyenge János az Atyához vágyódott hazamenni. Sorsa és munkássága arra figyelmeztet bennünket, hogy az életet szeretni kell. Arra figyelmeztetnek versei, hogy meg kell becsülnünk egymást, hogy vigyáznunk kell egymásra.
Hamarosan itt az advent. Közösen fogunk arra várakozni, aki maga a Remény, aki maga szeret. Aki azt mondotta magáról, hogy: "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam." Ne akarjunk másképp az Atyához menni, csakis Krisztus által!