Első helyen az Arany 5-ös
2021-10-30 - Arany 5-ös – ez volt a csapatneve annak a maroknyi hetedikesnek, akik az Arany János iskolát képviselve indultak a Nemzeti Kibervédelmi Intézet videofilm pályázatán.
A felhívás az internetbiztonság, a kibertámadások elleni védekezés bemutatására irányult, ezt a témát kellett kreatív formában feldolgozni a pályázóknak. A vállalkozó szellemű kis csapat a nyári szünidőben verbuválódott, hogy – amíg mások pihennek, nyaralnak – ők forgatókönyvet írjanak, tervezgessék a megvalósítás lehetséges módjait. Tervük olyan hétköznapi szituációk bemutatása volt, amelyekben az ember könnyen áldozatává válhat az internetes becsapásnak, adathalászatnak. Szakértő mentoruk, Nagy Ferenc ajánlotta a pályázatot a gyerekek figyelmébe, és informatikusként támogatta őket, hogy megfelelő megközelítésben, közérthető tálalásban tudják megfogalmazni fontos mondanivalójukat. Szeptemberben történt a kisfilm felvétele, amelynek az iskola adott helyszínt. A vágás és egyéb utómunkálatok is egyik csapattag hozzáértését dicsérik. A pályázati felületre történő feltöltés után izgatott várakozással teli időszak következett, amíg meg nem érkezett a hír: döntőbe jutott a videó! Az internet közösségének a véleménye is számított ettől a ponttól, így kapcsolódhatott be ténylegesen minden jó szándékú ismerős a véghajrába. Sok-sok "like" érkezett, ami megerősíteni tudta csupán a szakmai zsűri döntését. A végeredmény azonban még váratott magára. Egészen az október 26-i díjkiosztóig, ahol a Millenáris Parkban megrendezett CyberSec 2021 Nemzeti Kibervédelmi Konferencián kihirdették a győzteseket. A rendkívül kedves fogadtatás, az előzékenység, a figyelmes vendéglátás csak fokozta az élményt, hogy ilyen kivételes helyen, közegben lehetünk. Egy játék keretében kis betekintést kaphattunk az intézet munkájába, ráadásul apró praktikus ajándékokkal halmoztak el bennünket. Délután érkezett el a legizgalmasabb pillanat, kihirdették az év IT biztonsági kisfilmjeit. A két korosztályos kategóriában hat döntős csapatot jutalmaztak, amelyeknek videofilmjeit le is vetítették a helyszínen. Óriási öröm volt, mikor kiderült, hogy az Arany 5-ös nyerte el a 7-8. osztályosok kategóriájában az I. helyet! A szép helyezéssel csodás nyereményekhez jutottak a díjazottak. Öt darab komoly, üzleti szintű laptop, 5 tablet, szabadulószobás élménykupon, Csodák Palotájába szóló egész napos belépőjegy ütötte a nyertesek markát. A notebook-okkal az iskola gazdagodott, a többi nyeremény a szorgos pályázók örömét szolgálja.
Csak egy pályázat volt, mondhatná bárki. De több volt annál: csapatépítés, tervezői munka, mentorálás, szervezés, izgalom, összefogás, élmény, elismerés és öröm.
Babirák Gábor Ármin, Balonyi Lilien, Nagy Laura, Szemere Dominik, Takács Larissza, büszkék vagyunk rátok!
 
                                                                                              Feketéné Takács Rita