A Piac téren működő automatát senki nem bántotta csak valamiért elromlott. Ilyenkor azaz eljárás, hogy addig kell ott őrizni az ATM-et, amíg az adott cég szerelője megérkezik, hogy kiküszöbölje a hibás működést. Ez most is így történt. A közel két órás helyben topogás alatt kicsit átfagytam a megivott kávé ellenére. Nem segített az irodai öltözékem sem, ami nem a fagyhoz volt "beállítva". Minden esetre "hősiesen" helyt álltam az elromlott ATM mellett. Jöttek mentek az ismerősök, kérdezősködtek, panaszkodtak beszélgettünk. Úgy másfél órás fagyoskodás után egy idősebb hölgy lépett oda hozzám, aki ott árult különböző házias jellegű élelmiszereket. Átnyújtott nekem egy szatyrot, amiben élelmiszer volt, amit ő készített otthon. Mondta is: "Ez egy kis magam savanyította káposzta, meg egy kis házi padlizsánkrém! Egy kis vitamin! Egészségére Attila!"
Annyira meglepődtem, hogy majd elfelejtettem megköszönni. Úgy néz ki nehezen, vagy inkább lassan tudom feldolgozni ezeket a spontán szeretet megnyilvánulásokat. Kellet vagy negyed óra, mire észhez tértem. Higgyék el, nem vagyok ehhez hozzászokva. Általában én szoktam adni, adakozni. Furcsa volt a másik oldalon állni. Ilyenkor kapok egy kis visszaigazolást az élettől, hogy még is helyes, jót tenni másokkal. És higgyék el nem az a fél kiló káposzta, vagy az egy üveg padlizsánkrém miatt mondom. A másik ember gesztusa, gondolata volt a számomra megtisztelő és egyben felemelő!

Szalai Attila