Életre hívtuk a TISZTA szándék MOZGALMAT
2021-10-28 - Az előválasztás 2. fordulóját övező, az online térben – ellenzéki oldalon is – megjelenő, féligazságokon, vádaskodásokon alapuló gyűlöletbeszéd megdöbbentette a Pest megye 8. választókerületében elő aktív, ellenzéki civileket. 
 A negatív folyamatok gondolkodásra, majd cselekvésre késztették őket és mint új politikai szereplőt engem kértek fel, hogy álljak a közbeszéd tisztulását célzó kezdeményezés élére és építsünk együtt egy mozgalmat. Mi, akik levezényeltük az előválasztást, óriási feszültségben éltünk az elmúlt hónapokban – ennek lett az egyenes következménye az igény, hogy egyértelmű, pozitív üzenettel vezessük le és gyógyítsuk az előválasztás során keletkezett sebeket.
Természetesen azonnal elvállaltam a felkérést, ami szinte egyszerre érkezett számtalan aktivistától.  Egyrészt azért, mert ez a dolgom – meghallani a választók hangját. Másrészt azért, mert én magam épp ezeken alapokon politizálok 10 hónapja, így teljes szívvel tudom képviselni a mozgalom vállalásait. Harmadrészt, pontosan érzem, hogy a gerjesztett feszültség, cinizmus és kirekesztés egyébként is teljesen elfogadott normává válik lassan az online térben, ami aggasztóan kitakarja a valós problémákat a közbeszédből.
Az általam az elmúlt 10 hónapban vitt letisztult, gyűlölködésmentes kampány bebizonyította, hogy van igény a tiszta közbeszédre. A tisztulás kulcsa pedig a példaadás. Bár mi, a mozgalom tagjai reméljük, hogy sikerül változást hoznunk Pest8-as választókerület településeinek közhangulatában, ha csupán annyit érünk el, hogy azok, akik csatlakoznak a mozgalmunkhoz, ettől kezdve visszafogottabban kommunikálnak, már az is óriási eredmény.
Fontosnak tartom kiemelni, hogy nem ítélkezünk, pusztán igazodási pont kívánunk lenni a hazai kaotikus viszonyok között. Útjelzőnek szánjuk a mozgalmat, önmagunknak és mindenkinek, aki megnyugvásra vár és hisz a közösségi kezdeményezés erejében.
Jószai Teodóra
ellenzéki közös jelölt
Pest megye 8. sz. választókerületében