A népmese az élőszó művészete
2021-10-08 - 100 órán át szólt a mese – világrekord-kísérlet Magyarországon. Kovács Marianna mesemondóval, a Magyar Kultúra Lovagjával, a Hamvas Béla Városi Könyvtár igazgatónőjével Fazekas István író beszélgetett a mesék életünket formáló szerepéről.  
Beszélgetésünk elején a Magyar Olvasástársaság 2005-ös felhívásából emelnék ki egy részletet: "Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktők kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!" Honnan jött a gondolat, hogy ünnepnapja legyen a mesének?
 
A népmese napját a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár kezdeményezésére a Magyar Olvasástársaság karolta fel, még 2005-ben. Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy mára ez az ünnep határokat átívelő mozgalommá vált, melynek elsődleges célja, hogy a népmesék a jövő nemzedékeinek is emberformáló eszközei legyenek és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozódhasson az új generációkra. A jeles ünnepnap Benedek Elek születésnapjához kapcsolódik. A nagy meseíró Kisbaconon született 1859. szeptember 30-án, sokat foglalkozott az ifjúsági irodalommal, a népköltészettel és a népnyelvvel, valamint a közoktatás kérdéseivel. Volt országgyűlési képviselő is, szerkesztett újságot és könyveket. Verseket, színdarabokat, leányregényeket, történelmi és irodalomtörténeti műveket is írt. Mint meseíró, a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője. Az ő hatására sokan a mesék világa felé fordultak. Immár tizenhét éve, minden szeptemberben megünnepeljük népmeséinket, és ez idén sem volt ez másképp.
 
Néhány éve egy mesemondó egyesület is alakult. Mit kell erről tudnunk?
 
A Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesület 2014-ben jött létre, alapvetően azzal a célkitűzéssel, hogy a magyar szövegfolklórral foglalkozók szakmai egyesületeként a magyar kulturális életben, valamint a hagyományok és értékek őrzésében és továbbadásában elvégezzük a legfontosabb munkákat, és biztosítsuk a szövegfolklórral foglalkozók érdekvédelmét, érdekképviseletét. Az egyesület alapítói a Hagyományok Háza Hagyományos mesemondás képzését elvégzett, az élet különböző területein dolgozó emberek – mesemondók. A megalakulástól vagyok az egyesület elnöke, ami igen megtisztelő számomra.
 
Több, mint egy évtizede szerveztek a népmesével kapcsolatosan különféle konferenciákat és fesztiválokat. Hogyan összegeznéd ezek jelentőségét?  
 
Szeptember 12-én tizenhetedig alkalommal gyűltünk össze Hatvanban, hogy meghányjuk-vessük a népmese ügyét. Magam 2009-ben vettem át a konferenciák szervezését, ebből két aklommal Százhalombattán ünnepeltünk. Az idei konferencia fő témája a mesével foglalkozó kiadványok voltak, így szóba került a legelső mesegyűjteményektől kezdve a már klasszikusnak számító mesekönyveken át, a mai modern kiadványokig számos könyv és kötet. A népmesegyűjteményeken túl megismerhettünk több módszertani kiadványt és tanulmánykötetet is. Idén először nemzetközi konferencia tartottunk. Vendég előadóink érkeztek Norvégiából, Angliából, Lengyelországból, és Horvátországból. A konferencia egy érdekes szinkronmeséléssel kezdődött: Dijana Zorić horvát mesemondó meséjének voltam a magyar mesélője.

Hadd mondjam itt el azt is, hogy a Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál Hatvanban, a Grassalkovich Művelődési Ház és Díszkertben került megrendezésre. A rendezvény a Galgamenti Művészek Egyesülete és a Meseszó Egyesület közös szervezésében, a Hagyományok Háza szakmai támogatásával jött létre. Célja a Kárpát-medencéből származó népmesei szövegfolklór, valamint a hagyományos mesemondás népszerűsítése, közös kulturális gyökereink táplálása. 
 
Szeptember 9-én, csütörtökön, és 10-én, pénteken az elmúlt évekhez hasonlóan óvodás és kisiskolás csoportok látogattak el a helyszínre ahol népi játéktér, kézműves foglalkozás, színpadi előadás és élőszavas mesemondás várta az aprónépeket. Itt állítottátok fel a folyamatos mesemondás új világrekordját?
 
Nagy örömünkre évről-évre nő a Hetedhét Hatvan Népmesefesztiválra látogató mesemondók száma. Úgy éreztük elérkezett az ideje, hogy közösen, méltó emléket állítsunk nagy mesemondóinknak, és népmesei hagyatékuknak. Ennek érdekében felhívást intéztünk, hogy csatlakozzanak hozzánk, és állítsunk fel egy új világrekordot, a leghosszabb folyamatos mesemondás rekordját. A csatlakozás feltétele csupán annyi volt, hogy élő szóban (nem olvasva) kellett népmesét mondani. 
 
Szeptember 7-én, kedden délután 4-től 100 órán át folyamatosan meséltünk önkéntes segítőinkkel. Felhívásunkra több mint 120 mesemondó jelentkezett, a hallgatóság létszáma 500 fő körüli volt. A világrekord-kísérlet célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a szóbeli történetmesélés/mesemondás fontosságára, valamint a népmesék és a szóbeli folklór változatosságára és gazdagságára.
 
A több tucat mesemondó között ugyanúgy ott voltak a nagyöregek, gyerekek, pedagógusok, szárnyukat bontogató és a rutinos mesemondók: magyarországiak, erdélyiek, vajdaságiak. Száznál is több magyar népmese szólalt meg, és jónéhány történetet hallhattunk a nagyvilág mesekincséből. Százhalombattát négyen képviseltük: László Anikó, gyermekkönyvtáros kolléganőm, aki maga is képzett mesemondó. Simó Ildikó nyugdíjas tanító, aki hosszú éveken át, sok-sok osztályát hozta könyvtárunkba mesét hallgatni. Árgyelánné Tomcsányi Dorina, olvasónk, aki városunkba, A népmese napjára egy mesés játékkal készült.
 
Szerda reggel, hajnali 5-órakor indultunk, hogy átvegyük a mese fonalat az éjszakai mesélőktől. Kísérőim három órás mesemondásunk után hazajöttek, én azonban szombat estig ott maradtam őrizni a mesét. A mesemondások hang- és képanyagát kamera rögzítette, így a folytonosság csak pár percre szakadhatott meg. Változtak a napszakok: a hideg éjszakákat forró delek követték. Változott a hallgatóság: nappal osztálycsoportoknak meséltünk, délután vegyes hallgatóságnak, éjszaka csak néhány kitartó hallgató maradt velünk, így sokszor egymásnak, mesemondó a mesemondóknak szőtte a mesét. Változtak a mesei műfajok is. A nappali gyerekeknek szánt meséket az éj leple alatt felváltották a felnőtteknek szóló, néhol igen pikáns, pajzán mesék. De az éjszaka alkalmat adott az igazi "hosszi" tündérmeséknek, ahogy Toldi Pista Vajdasági mesemondónk mondta, aki volt, hogy több mint két órán keresztül mondott egy-egy mesét.
 
De nem adtuk fel, csak mondtuk és mondtuk, és mindig volt, aki hallgatta: ... és igen, megcsináltuk! Szombat este 8-ig megállás nélkül szólt a meseszó a Hetedhét Hatvan népmesefesztivál Csodaszarvas jurtájában.
 
A mesékkel átíveltetek az esték és a hajnalok vízesésein. Te hogyan látod: a népmesék szerves részei még a mai kultúránknak?
 
A népmese lassan megtalálja méltó helyét a néptánc és a népdal mellett, hiszen a táncházmozgalomhoz hasonlóan a népmese is mozgalommá kerekedett, visszahódítva a neki járó helyet a mindennapjainkban. Ehhez hozzájárul a Hagyományok Háza által életre hívott Magyar népmese – hagyományos mesemondás című tanfolyam, mely az élőszavas mesemondás több évszázados gyakorlatának átörökítése. Ennek módszere az idei évben bekerült a Szellemi Kulturális Örökség Jó gyakorlatok nemzeti jegyzékébe. Nos, hogy röviden válaszoljak a kérdésedre: hála Istennek a népmesék még mindig kultúránk alapját képezik!