Újabb hazai győzelem
2021-10-06 - 28-25-re nyert a Százhalombattai KE az SZESE Győr ellen hazai pályán, a férfi kézilabda NB I/B legutóbbi fordulójában - derül ki Tallér Zsolt, a battai egyesület technikai vezetőjének beszámolójából.
Újabb fontos hazai mérkőzés várt ránk a Győr ellen. Legutóbb a két csapat júniusban az osztályozó mérkőzésen találkozott, ahol a mostani vendégek nyertek. A bajnokságban eddig, mindkét csapat egy győzelemmel állt, így izgalmas mérkőzés volt várható.
A várakozásnak megfelelően kezdődött a meccs. Felváltva estek a gólok. Egyik csapat sem tudott ellépni a másiktól. Kovács János néhány védése és Kiss Attila 5 gólja érdemel említést az első félidőben. A szünetben a vendégeknél volt a minimális előny. (14-15)
 
A második félidőt sajnos rosszul kezdtük és a 40.percre három gólos hátrányba kerültünk (16-19). Adorján Gábor időkérés alkalmával próbálta rendezni a sorokat, mint később kiderült, sikerült neki. Pontosabbak lettünk támadásban és határozottabbak védekezésben és így öt perc elteltéve 20-20-nál egyenlítettünk. A játék képe ismét visszatért az első félidőben látottakhoz, és fej-fej mellett haladtak a csapatok. Az utolsó tíz percre 23-23-as döntetlennel érkezett a két gárda. Ez után olyat láthatott a szép számú közönség, ami magasabb szinten is ritkaság. KOVÁCS JÁNOS eldöntötte, hogy megnyerjük a mérkőzést. Három percen belül három büntetőt hárított, amely felrázta a többieket, akik két gólos előnyt szereztek. Az utolsó percekben a Győr hét mezőnyjátékossal támadott, de mindhiába.
A csapat, ezen a mérkőzésen nagyot küzdött és elérte a pillanatnyi célját, a győzelmet.
 
SZKE: Kovács, Pásztor, Bokréta (kapusok), Mogyorósi 5 (1), Tóth 4, Félegyházi 4, Kővári 1, Gyurcsovics 4, Pap, Kiss 6 (1), Keresztes 1, Fiar 2, Kedves, Györkő, Fehér, Major; vezetőedző: Adorján Gábor
 
A következő hazai mérkőzésünkre Százhalombattai KE-Komárom, október 22-én pénteken 19 órától kerül sor a battai sportcsarnokban, ahova továbbra is ingyenes a belépés, de csak védettségi igazolvánnyal.