Aranykaland
2021-09-28 - Az Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium szülői közössége által rendezett programot az idén is egy szép napsütéses őszi szombaton rendeztük meg.
Az SZMK elnöke mellett a 11. évfolyam kreatív, lelkes diákcsapata és a tagozatonként jelentkező és a diákok által megálmodott feladatok megvalósításában részt vállaló szülők közössége állt. Az alsósok és az SNI tagozat osztályai azonnal lelkesedtek az iskolai állomásokra történő induláskor. A felsősök kicsit álmosan indultak a Csónakházba, de az ottani feladatokat elmagyarázó szülők vidámsága, lelkesedése, biztatása abszolút motiválóan hatott az osztályközösségekre. A gimnazisták szabadulószobákból kiszabadulva, a városszerte kihelyezett állomásokon próbálták ki ügyességüket. Köszönetemet fejezem ki az SZMK elnökének, a szervezésben és a megvalósításban részt vevő segítő szülőknek és gimnazistáinknak. Együttes szándék vezetett a gyerekek számára egy vidám, élménydús, közösségi feltöltődést és együttlétet jelentő program megvalósításához.
Horváthné dr. Hidegh Anikó, intézményvezető