Battai győzelem a modellvitorlás emlékversenyen
2021-09-28 - Az ausztriai Weidenben, a Fertő tavon rendezték meg Karl Schmidt emlékére a már hagyományossá vált modellvitorlás regattát F5E/IOM hajóosztályban szeptember 25-26-án. A megmérettetésen részt vett a százhalombattai Dunamenti Energia Modellező Klub – derül ki az egyesületi beszámolóból.
Négy ország - osztrák, német, szlovák, magyar - versenyzői készültek szombat délelőtt az első rajtra. A magyar csapatot - már nem először - Garay György, Horváth Zsolt, valamint - most először - Forrai Csaba, Kunvári Sándor képviselte.  A szélcsend miatt délután 2-ig kellett várni az első rajtra, ám ekkor is csak egy tét nélküli futam indulhatott, éppen hogy becsorogtak a hajók a célba. Végül 16 órakor a rendezőség a szombati rendezvényt.
 
Másnap 11 óra körül a Fertő tó magyar oldaláról fodrozódás volt látható, ami egy kis idő múlva megérkezett a futam helyszínére is, igaz a versenyzői állásokkal teljesen szemben. Új pályát kellett kijelölni, amelyen a szélirány miatt kitűzött krejc-bója elég messze volt mindenki számára. Az "A" erősség felénél kicsit kisebb szél kitartott hat remek, pörgős futamon keresztül. Később gyengült a szél, és a hullámzás a másik oldalról indult el, ami megnehezítette a vitorlázást. A hátszél kapu közel került a parti betonhoz, az arról visszaverődött kiszámíthatatlan hullámzás pedig meglepte a kapitányokat.
 
A 18 fős mezőny 9 + 1 futamot teljesített, mert az előző napi, tét nélküli futamot is figyelembe vette a rendezőség.
A hétvégi regattát Garay György, a százhalombattai DEMK versenyző nyerte.
További magyar battai eredmények: IV. Forrai Csaba, X. Kunvári Sándor.