A félelem szóban etimológiailag benne van a teljesség megtörése, a harmóniának a felemássá válása, a létezés lelki komponenseinek kettészakadása. A félelemtől beszűkül a tudat, s olyan, mintha annak jobbik, józanabbik fele beszorult volna valami keskeny sziklahasadékba. A német nyelvben az Angst (félelem) az eng (szűk, szoros) szóból ered, s hogy az effajta eredet-összefüggés megvan a magyarban is, napnál világosabb, hiszen erre utal például a szorongás szavunk is, a félelem rokonértelmű kifejezése. Aki tehát valaminek a szorításában van, az bizony szorong keservesen. S a szorongás sok betegségnek, s még több rossz döntésnek a forrása lehet.

Gyerekkoromban, ha rosszalkodtam, gyakran ijesztgettek a pulyaszedővel. Olykor meg is mutatták messziről. Rettenetesen féltem tőle, ám nyugodt voltam mindaddig, amíg zsákot nem láttam nála, mert úgy képzeltem, csakis zsákban vihet el. Aztán amikor rájöttem, hogy a pulyaszedő nem más, mint Andor, az egyik részeges rokonunk, már csak kuncogtam magamban, ha nagyanyám fegyelmezésképpen felemlegette. Sokáig rettegésben tartott a nagy fehér kakas. Góliátnak kereszteltük el, mert ha gőgős nyakát kifeszítette, s úgy kukorékolt, az összes gyereknél magasabbnak látszott. Nagyon csípős volt, s előszeretettel ugrott az ember szemének. Biztonságban lehettünk ugyan tőle, mert a hátsó udvar volt a birodalma, ám első osztályos koromtól a baromfik és a disznók etetése az én feladatom lett, ami azt jelentette, hogy a vele való találkozást nem tudtam kikerülni. Ahhoz a cselhez folyamodtam, hogy az etetést mindig vele kezdtem, bőséges lucernát és kukoricát dobva neki. De mit sem ért a trükk, a kivételezés! A megtermett, orcátlan jószág ennek ellenére is sokszor nekem támadt hátulról, de úgy, hogy majd felborított. Erős csőrét egyszer még a tarkómon is elkezdte köszörülni. Ekkor telt be a pohár, s elszállt belőlem minden félelem. Felkaptam a vasvillát, s úgy elvertem vele, hogy ha később meg nem ettük volna ebédre, tán a mai napig emlegetné. Innentől aztán nem féltem az állatoktól. A félelem jó gyógyszere a bátorság, s ha nincs belőle elegendő, meg kell támogatni. Volt egy jó kis furkósbotom: ha kóbor kutya, vagy veszett róka veszély volt, mindig magammal vittem.

Mint minden gyereknek, nekem is voltak belső rettegéseim. Sokáig féltem a haláltól, a halottaktól, a kísértetektől. Fazekas nagyanyám, amikor észrevette ezt, elmesélte Krisztus feltámadásának történetét. Olyan szépen és evidensen, hogy megszűnt az ezektől való rémületem is.

A félelem általában hasznos dolog, ugyanis jobb félni, mint megijedni. Csak akkor veszélyes és káros igazán, ha túl sok van belőle. Most, így tanévkezdéskor azon tűnődtem el, hogy milyen szép dolog az, hogy a mi kis városunk ennyire gyermekbarát! Rendkívül jó és biztonságos tereink és játszótereink, a legkorszerűbben felszerelt óvodáink és iskoláink vannak. Ami persze nem azt jelenti, hogy a szülőknek nem kell odafigyelniük a gyerekekre, de a gyermekek külső félelmeit könnyű leküzdeni egy ilyen környezetben.  A nagy kérdés igazából az: törődünk-e eleget kicsinyeink belső félelmével? Jézus ismeri jól az ember félelmeit. Nem véletlenül mondja a szülőknek: "Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket!"   Az Ő közelében elmúlik minden félelem. El, mert arra tanít meg a leginkább, hogy a szeretet erősebb még a halálnál is.