Kavicslogo - mert Ökoiskola vagyunk
2021-06-14 - Ezt a tanévet is olyan lendülettel terveztük, mint az eddigieket, mert nem gondoltuk augusztusban, hogy lesz a pandémiának még 2. és 3. hulláma is. Lendületünk adódott a megszokásból és az idei 35. jubileumi tanévünk már előző tanévünkben is tervezett ötleteiből.
Minden iskolai munkaközösség tervezett valami emlékezetes, nagyobb programot. Sajnos azonban a covid19 vírus ennek a tanévnek a rendezvénytervét is átírta, nem volt tekintettel arra, hogy iskolánk éppen ebben a tanévben ünnepeli 35 éves jubileumát.
Az egyik ilyen ötletünk volt a 35. születésnapra, a természettudományi munkaközösség terve, a művészeti munkaközösség ötlete nyomán: természetes anyagokból, Ökoiskolás szemlélethez illeszkedően egy kavics-logó elkészítése, mint a 35. jubileumi év maradandó emléke. Feketéné T.Rita vizuális kultúra tanárnő papíralapú logó tervét 2018-ban választotta ki a DÖK és hagyta jóvá az iskola vezetősége, amely azóta megtalálható dokumentumainkban, pólóinkon, levélpapírjainkon. Az 1m-es átmérővel tervezett kavicslogóhoz kiindulásként megfelelő alapanyagokat kellett vásárolnunk, és ehhez megfelelő szakkereskedést kellett keresnünk. Mivel az iskola szülői közössége rendkívül támogató mind programszervezés, mind tanulmányi munka (ld. digitális tanulás), mind pedig egyéb segítségnyújtás terén, felhívtam egyik kedves szülőt tanácsért a beszerzést illetően. A szülő végül nem tanácsokkal látott el, hanem felajánlotta a kavicslogó elkészítését! A fehér és fekete nagyméretű kavicsból készült logó keretet is kapott bazaltkockákból, köré pedig árnyékliliom, valamint a talajt egy idő után befedő kis meténg tövek kerültek. Az átadást az Arany Napok megnyitójára terveztük, de a pandémia miatt március elején ez nem volt megvalósítható. Helyette az iskola Diákönkormányzata által szervezett gyermeknapon, azaz a DÖK napon került sor. Azt gondolom, hogy ez a rendezvény legalább annyira megfelelő és jó alkalom az átadásra, hiszen a diákoké, az iskoláé az ajándékként elkészült kavicslogó.
 
Ezúton szeretnék köszönetet mondani Pillár-Bán André szülőnek és kollégáinak önzetlen felajánlásáért és a kivitelezésért, mellyel nagy örömet okozott az iskola egész közösségének.
 
Horváthné dr. Hidegh Anikó
Arany János Általános Iskola és Gimnázium