Bravúr győzelem
2021-05-26 - 28-24-re nyert idegenben a Százhalombattai KE II-DKSK-csapata a Bugyi SE ellen a Megyei I. osztályú férfi felnőtt kézilabda bajnokságban május 22-én. Koller János edző beszámolója.
A bajnokság első helyén álló Bugyi csapatához látogattunk, ahol nem számítottunk esélyesnek, annál is inkább, mert szinte már megszokott módon, egy cserénk volt összesen.
 
A hetedik percig egyenrangú ellenfelek voltunk, ám ekkor érthetetlen módon belementünk egy rohanós játékba, amiből a hazai csapat jött ki jobban, és szerzett ötgólos előnyt.
 
Ettől kezdve tartottuk a különbséget és érezhető volt, hogy ha taktikusabban játszunk, akkor akár még meglepetést is okozhatunk.
 
A félidőben 14:9-re vezetett a Bugyi, de előtte a kétbeállós játékrendszerrel már sikerült megzavarni őket, és ekkor már jól is játszottunk.
 
Ezek után a második félidőben mintha egy mádik battai csapat jött volna ki a pályára éretten, taktikusan és főleg hatékonyabban kézilabdáztunk, annak ellenére, hogy a 37-ik perctől már cserénk sem volt, mert három két perc miatt kiesett a csapat egyik meghatározó embere Varga Pista.
 
A bajnokság legjobb harminc percét produkálva, fantasztikus játékkal leptük meg ellenfelünket, esélyt sem adva számukra az egyenlítésre, így óriási meglepetésre négy góllal vertük meg a listavezetőt, és győzelemmel búcsúztunk a bajnoki évtől.
 
Köszönöm a csapatnak az egész éves munkáját, jó pihenést, sok sikert a következő időkre úgy a magánéletben, mint a sportban egyaránt.
 
SZKE II-DKSK: Homonnay (kapus), Komáromi 4, Koncsár Gergely 3, Matos 4, Rakvács 6, Varga I. 4, Rádler 5. Csere: Tobola 2. Edző: Koller János