Folyamatosan Okosodj!
2021-05-13 - Az előző lapszámban olvashattak a kedves Olvasók az "Okosodj" című weboldalról (okosodj.com), amely elsősorban a középiskolás tanulók érettségire történő egyéni felkészülését segíti, egyelőre természettudományos (biológia, kémia) és matematika tantárgyakból.
A pandémia ill. a digitális oktatás első szakaszában kialakuló, fejlődő oldal híre hozzám is eljutott, hiszen kompetens, biológiából és informatikából is jólfelkészült munkatársakat, weboldal fejlesztőket kerestek az oldal készítői. Korábbi tehetséges tanítványaim közül Baróthi Veronika Zsófiára gondoltam: biztos voltam abban, hogy Zsófi, a tanulmányai kapcsán meg tudja oldani ezt a feladatot. Az Arany Gimnáziumban emelt szintű biológia képzésen tanult, majd a sikeres érettségi vizsgái után az ELTE biológus alapszakot végezte el.
 
Iskolánk tehetséggondozása 35 évre nyúlik vissza és mind az általános iskolai, mind pedig a gimnáziumi tagozaton számos tehetséges tanulónkat bocsátottuk el sikeresen felkészítve kedvenc tudományuk további tanulásának útjára. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy bárhová kerülnek el tanítványaink az Arany János Iskolából, megállják helyüket, megfelelnek a felsőoktatási követelményeknek, a munka világában értékeket képviselnek és hoznak létre.
 
Ilyen ez a weboldal is. Szerkesztői az előző cikkben említett 2 területen kívül (fizika, informatika) még a történelem tantárgy fejlesztésén is gondolkodnak. Természetesen e területen is tudunk kiváló tehetséges egykori "Arany"-os diákot ajánlani munkájuk megsegítéséhez. Az Okosodj oldal szerkesztőinek, fejlesztőinek gratulálunk, hiszen a digitális tanulásban mostanában nagyot fejlődött diákoknak nyújtanak nagy szakmai segítséget munkájukkal.  Fejlesztő munkájukhoz további sok sikert kívánunk!
 
                                                                                              Horváthné dr. Hidegh Anikó
                                                                                                               intézményvezető
                                                                    Arany János Általános Iskola és Gimnázium