Villám-elfogás
2021-05-11 - A bejelentés napján elfogták az érdi rendőrök azt a 47 éves helyi férfit, aki egy építkezésről lopott – a gyanú szerint.
Két nappal a bűncselekmény elkövetése után érkezett jelzés a rendőrségre, hogy egy érdi építkezés területén álló járműből szerszámgépek tűntek el 500 ezer forint értékben. A rendőröknek nem volt szükségük ugyanennyi időre, hogy a tettest a kihallgatáson tudják. Néhány órán belül azonosították és elfogták a 47 éves G. Csabát.
 
A férfi beismerő vallomást tett. Elmondta, május 4-én délelőtt az építkezés mellett járva figyelt fel a nyitva hagyott járműre, spontán ötlettől vezérelve ment közelebb az őrizetlenül hagyott autóhoz. Kiemelte a kofferekben lévő szerszámgépeket - ütvefúrót, présgépet, csavarozó szettet -, bedobta saját kocsijába és elhajtott. Zsákmánya egy részét eladta, a maradékot a rendőrök lefoglalták.
 
G. Csaba ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást az Érdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya. (police.hu)