Környezetbarát megoldás a használt sütőolaj elhelyezésére
2021-03-31 - A húsvéti készülődés kapcsán ismét környezettudatosságra, a használt olaj vagy zsiradék megfelelő tárolására, újrahasznosítására hívta fel a figyelmet a MOL, miután ezen anyagok akár egyetlen cseppje is ezer liter élővizet szennyezhet el.
A vállalat 2011-ben indította útjára használt sütőolaj-gyűjtő programját, amelynek keretében az elmúlt években több mint 2,4 millió liter (2200 tonna) használt sütőolaj gyűlt össze, és ezzel a lakosság több ezer liter élővíz tisztaságát őrizte meg. A használt termékek visszaforgatása a MOL egyik legfontosabb stratégiai célkitűzése: a cég a következő 5 évben 1 milliárd dollárt fektet a régió körforgásos gazdaságába.
 
Magyarországon évente több tízezer tonna étolajat használnak fel. A felhasználás során keletkező használt sütőolaj sorsa azonban csak az üzemi konyháknál, éttermeknél megoldott, ahol szervezetten folyik a hulladék elszállítása és feldolgozása. A háztartásokban használt sütőolaj rendre a lefolyókba vagy a szemétbe kerül. Ez igen káros, hiszen a csővezetékek falára lerakódva a csatorna dugulását okozza, a háztartási szemétbe öntve pedig nehezen lebomló anyagként jelenik meg a hulladéklerakókban. Ha a sütőolaj gondatlanságból vagy szándékosan az élővizekbe jut, az még veszélyesebb: tavakban, folyókban a víz felszínén úszva meggátolja az oxigénfelvételt, így elpusztítja a vízi élőlényeket. Egyetlen csepp használt étolaj akár ezer liter élővizet is elszennyezhet.
 
A háztartásokban használt sütőolaj környezetbarát tárolására teremtett ideális megoldást a MOL, amikor országszerte több mint 350 töltőállomásán helyezett ki gyűjtőtartályokat, így a lakosság egyszerűen, gyorsan, környezetbarát módon "szabadulhat meg" a használt étolajtól. A számok pedig magukért beszélnek, hiszen a kezdeményezés elindításától, 2011-től kezdve több mint 2,4 millió liter (2200 tonna) használt sütőolaj gyűlt össze a MOL töltőállomásain. A program évről évre népszerűbb, 2020-ban, a járványhelyzet miatt megnövekedett otthoni munkavégzés és ennek következtében a jellemzőbb otthoni sütés-főzés miatt minden eddiginél több, 464 tonna használt sütőolajat adtak le országszerte, ami 30%-kal több az előző évhez képest.
 
"Alapanyagként és energiaforrásként tekintünk minden hulladékra, és számos kezdeményezéssel, fejlesztéssel és befektetéssel támogatjuk a körforgásos gazdaság beindítását. A célkitűzéseinkben partnerként tekintünk a lakosságra is: a MOL országszerte több mint 350 helyszínen biztosítja a használt sütőolaj visszagyűjtését, majd a szállítását és az újrafelhasználását. Bízunk abban, hogy tovább erősödik a használt sűtőolaj-gyűjtésnél is megfigyelhető fogyasztói tudatosság" – mondta el Bakos Piroska, a MOL Magyarország szóvivője.
 
A környezettudatosság képzeletbeli dobogójának első helyezettje Pest megye, a program indulása óta eltelt 10 évben itt adták le a legtöbb használt sütőolajat, 909 tonnát. A második Győr-Moson-Sopron 135 tonnával, a harmadik helyezett pedig holtversenyben Veszprém és Hajdú-Bihar megye, 99 tonnányi összegyűlt használt sütőolajjal.
 
A kijelölt MOL töltőállomásokon leadott használt olajat a Biofilter Zrt. gyűjti össze és tisztítást követően juttatja el a Rossi Biofuel komáromi üzemébe, ahol bioüzemanyagot gyártatnak belőle. Ennek köszönhetően környezetre káros hulladék helyett újrahasznosított, környezetbarát terméket állítanak elő, amelyet a MOL százhalombattai finomítójában használnak fel biokomponensként a gázolaj gyártásához.
 
A MOL február végén jelentette be, hogy a felgyorsult társadalmi, környezeti, piaci, szabályozási változásokra reagálva frissíti stratégiáját. A stratégiafrissítés egyik fontos eleme, hogy a vállalat vezető szerepre törekszik a régió körforgásos gazdaságában, és még nagyobb hangsúlyt fektet az ezt támogató projektekre. A használt sütőolaj-gyűjtés mellett a jövőben több, körforgásos gazdaságot támogató projekt várható a MOL-tól, a cég a következő 5 évben 1 milliárd dollár értékben fog befektetni ilyen kezdeményezésekbe.
 
A legközelebbi használt sütőolajat átvevő töltőállomások listája megtalálható a http://toltoallomaskereso.mol.hu/ oldalon.