Megkezdődött a bioüzemanyagok előállítása Százhalombattán
2021-03-16 - A Dunai Finomító új eljárásában nem utólag keverik a biokomponenst a dízel üzemanyagba, hanem már a gyártás során a fosszilis alapanyaggal együtt dolgozzák fel a bioalapanyagot. Így változatlan minőség mellett növelhető a biokomponensek részaránya, évi 200 000 tonnával csökkentve a szén-dioxid kibocsátást - tájékoztatott a MOL.
A cég közleménye szerint bioüzemanyag-felhasználóként több mint 500 ezer tonna bioüzemanyagot vásároltak bekeverésre az elmúlt évben. Az új beruházással elkezdtek fenntartható dízelt gyártani, aminek kettős előnye van: fenntarthatóbb üzemanyagot állítanak elő, a hulladék újrafeldolgozásával pedig segítik a körforgásos gazdaságot. A vállalat - nemrég frissített stratégiájának megfelelően - több mint 100 ezer tonna bioüzemanyag előállítását tervezi2030-ig.
 
A Dunai Finomítóban megvalósított bioalapanyag-feldolgozó eljárás során növényolajat, fáradt sütőolajat és állati zsiradékot is használhatnak. A kőolaj és a bioalapanyag közös feldolgozása eredményeként a gyártott gázolaj részben megújuló lesz, úgy, hogy közben minősége nem változik a kőolaj alapú dízelhez képest. Ennek fő előnye, hogy lehetséges további biodízel komponens bekeverése a dízel szabványban meghatározott maximális 7 térfogat-százalék mértékig, tehát az eljárás lehetővé teszi a gázolaj biorészarányának növelését.
 
A Pannon Egyetem kutatási eredményeit alapul véve a MOL 2012-ben kezdte meg a kutatás-fejlesztési munkát, amelynek során meghatározták a feldolgozható alapanyagok típusait és minőségi elvárásait, majd a 2018-ban indult beruházás során kialakították az új bioalapanyagok fogadásához, tárolásához és feldolgozásához szükséges infrastruktúrát.
 
Az új eljárás próbaüzeme tavaly márciusban kezdődött. A gyártott biokomponens szén-dioxid-megtakarítása jelentősen jobb, mint más, hasonló alapanyagból készülő egyéb bioüzemanyagoké. A fejlesztés évente 200 ezer tonnával csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást, annyival, mintha egy Debrecen méretű város csak napenergiát használna fűtésre. Mindezek mellett cél, hogy a jövőben fokozatosan növeljék a hulladék és melléktermék típusú alapanyagok körét, tovább csökkentve ezzel üzemanyagok szén-dioxid lábnyomát.
 
A következő öt évben a MOL 1 milliárd dollárt költ új, alacsony szén-dioxid-kibocsátású és fenntartható projektekre, hogy a kelet-közép-európai régió kulcsszereplőjévé váljon a körforgásos gazdaságban, és 2050-re közelebb kerüljön a nettó nulla szén-dioxid-kibocsátási célhoz.