Figyeljünk egymásra!
2021-03-11 - Fontosnak tartom, hogy meghalljuk és támogassuk egymást, megosszuk egymással tapasztalatainkat, beszélgessünk a problémákról. Ezért elindítottam egy interjúsorozatot, amelyben a választókerületben élő vállalkozókat kérdezem, hogyan élik meg a válságot, hogyan alkalmazkodnak hozzá, milyen veszteségeket szenvedtek el és hogyan látják vállalkozásuk jövőjét.
Amennyiben Ön kisvállalkozó és szívesen megosztaná a történetét, kérem, vegye fel velem a kapcsolatot a kapcsolat@joszaiteodora.hu email címen! Tapasztalatai erőt és ötleteket adhatnak másoknak és azt a megnyugtató érzést, hogy nem vagyunk egyedül.   
 
A koronavírus-járvány szokatlan kihívások elé állította az egész országot. A hivatalos statisztikák szerint már közel félmillióan fertőződtek meg a vírussal, s a családi, munkahelyi, baráti kapcsolatokon keresztül több millióan tapasztalhatták meg a járvány egészségre gyakorolt hatásait. A vírus terjedését célzó korlátozó intézkedések nyomán elsajátítottuk a szociális érintkezés új szabályait, és megtanultunk együtt élni azzal, hogy egyes termékek, szolgáltatások, tevékenységek nem, vagy csak korlátozottan elérhetők, illetve végezhetők. A járvány elkerülhetetlenül torkollt gazdasági válságba, százezres nagységrendben szűntek meg munkahelyek, és több ezer vállalkozás ment tönkre. Különösen nehéz helyzetben találták magukat azok a jellemzően egyszakmás kisvállalkozók, akik számára nem biztosított védőhálót saját tőkeerejük, vagy a több lábon állás képessége.
 
Az eddig elkészült villáminterjúkat a http://www.joszaiteodora.hu oldalon olvashatják az érdeklődők.
 
Figyeljünk egymásra!
 
Jószai Teodóra
Demokratikus Koalíció
Pest megye 8. sz. választókerület