Ami megmaradt...

Szimatot fogtam, lapulok a földhöz
Tenyérnyi, de végtelennek tetsző csöndhöz
Dolgozik az ösztön
Nem hagyhatom, hogy szökjön
A többi már így is kereket oldott
A maradék pillanatba oltott
Öröm... Szakadtáig kapaszkodik a köröm
Akkor van csak és és ott is marad
Az elsuhanó fán, nem a válladon madarad
Láttam tolla színeit, hallottam hangját
Lelkem raktárának falai őrzik a csodát
Nem áttárolható, csak a rendszerben szerepel
Hogy a leltár pontos-e? Nem tudom, nem is érdekel
Ami megvan még, arra kell, hogy gondom legyen
Az utolsó nagyleltárban majd készleten szerepeljen

 

 

Veled...

Ennek a füstje is belegabalyodik a szűrt fénybe
Megérkezett a tenyér a tenyérbe
Nekem már nálad van, helyezd te is az enyémbe
Tartalmát a legféltettebbnek
Nem tudok örülni kevesebbnek
Mindenestül kellesz, valódat fejtem fel
Ismerem.. a lakaton egy jel
-hasonlatos egy másikhoz-
Megmutatja kihez tartozz
Választ szeretnék neked hozni, nem több kérdést
Lerombolni jöttem, nem építeni a kerítést
A saját várunkhoz úgyis lesz majd híd a vizesárok fölé
És gyerekkacaj muzsikája a magas falak közé

 

 

Táncra perdült a holdsugár a csillámló havon
Játszanak a pelyhek a halvány fénnyel
És incselkednek, mint gyermek konokon
Egy katicabogárral, vagy lepkével
Kergelőcskézve, viháncolva, mintha nem lenne holnap
És én  csak nézem, hogy ezek a téli esték mennyi csodát tartogatnak