Elhunyt Dr. Farkas Sándor, városunk gyógyszerésze
2021-01-20 - Megrendülten értesültem róla, hogy jó barátom, “mindenki gyógyszerésze" Dr. Farkas Sándor a tegnapi nap 68 éves korában - rövid betegség után - elhunyt. 
Szomorúan írom e sorokat. Sándort mindenki ismerte és szerette a városban. Személyében egy segítőkész, kedves, nagy szaktudású embert veszítettünk el.  Eredetileg orvosnak készült, de végül az egészségügy másik területe mellett döntött és gyógyszerésznek tanult. Feleségével együtt 1982-ben költöztek Százhalombattára, azóta dolgozott a lakótelepi patika gyógyszerészeként. Nagyon szerette a szakmáját, folyamatosan képezte magát, hogy minél több embernek segíteni tudjon. Bátran fordulhattak hozzá a betegek, mindenkit ellátott tanácsaival, javaslataival, melyeket szívesen fogadtak, hiszen szakmai tudásából, szívből, és szeretetből adta azokat.
 
A városért, értünk battaiakért végzett elhívatott munkája elismeréseként 2019-ben Pro Urbe Százhalombatta Díjat kapott, melyet őszinte örömmel, büszkén adtam át neki. Akkor a róla készült kisfilmben azt mondta: "A jó gyógyszerésznek magas a presztízse, mivel javaslatait, tanácsait megjegyzik, továbbadják az emberek."
 
Ahogy mondtad Sándor, a jó gyógyszerésznek – amilyen Te voltál – valóban magas a presztízse! Szavaidra, tanácsaidra mindig emlékezni fogunk! 
 
Őszinte részvétem a családnak.
 
Isten Veled barátom, nyugodj békében!
 
Mély együttérzéssel és tisztelettel:
 
Vezér Mihály