Uralkodói kitüntetés
2021-01-05 - A Brit Birodalmi Rend tagja lett Szakmány Tamás orvosprofesszor. Az egykor Százhalombattán élő, 2004 óta az Egyesült Királyságban dolgozó szakembert a koronavírus-járvány során nyújtott kiemelkedő tevékenységéért tüntette ki II. Erzsébet királynő.
A professzor a pécsi Tudományegyetemen diplomázott, angliai tanulmány útja után Liverpoolban kezdett dolgozni 2004-ben, jelenleg Wales-ben a Gwenti Kórház súlyos betegeket ellátó részlegének a vezetője, illetve a Cardiffi Egyetem meghívott professzora. Európai szakvizsgát is tett anaszteziológiából és intenzív terápiából. Utóbbihoz kapcsolódik fő kutatási területe, ami a súlyos fertőzések felismerésére és kezelésére irányul.

-Mennyire érte váratlanul a kitüntetés, hogyan értesült róla?
-Egyáltalán nem számítottam rá. "Szigorúan titkos" tárggyal, egy gyanúsnak tűnő email érkezett a munkahelyi címemre tavaly december 3-án. Először azt hittem, hogy ez valami kéretlen tartalom, vagy tréfa lehet, de végül megnyitottam, mert tudom, hogy nagyon biztonságos a hivatalos levelezési rendszer. Aztán amikor láttam, hogy felterjesztenek a Brit Birodalmi Lovagrend Tagja (MBE) kitüntetésre, annyira meglepődtem, hogy kétszer is elolvastam.

-Ki tett javaslatot az ön személyére?
-Ezt nem tudom, bárki jelölhet, de valószínűleg, hogy kolléga volt, mert más nem ismerheti olyan alaposan azt a tevékenységet, amit figyelembe vett a bíráló bizottság.

-Pontosan miért kapta az elismerést?
-Az indoklásban három terület szerepelt. Egyrészt a betegellátásban nyújtott szerepem, illetve szerepünk, ugyanis mi is két és félszeres kapacitással működtünk. A másik, hogy én voltam a walesi intenzíves osztályok hálózatának a vezetője, ilyen minőségemben mindent megtettem, hogy a megfelelő eszközöket, védőfelszereléseket, gyógyszereket és szakembereket biztosítva senki se maradjon ellátás nélkül. Ez rengeteg elfoglaltságot jelentett, napi szinten részt vettem a katasztrófavédelmi tanács tagjaként az egyeztetéseken. A harmadik, hogy az összes Coviddal kapcsolatos Nagy Britanniában futó kutatási projekt eredményét sikeresen behoztam a kórházunkba, és a mai napig én vagyok ezeknek a tanulmányoknak a vezetője.  Az első beteg tavaly március 9-én került be abba a mára már több száz fős tanulmányba, amely lehetővé tette, hogy öt nap múlva már alkalmaztuk az első hatékony Covid elleni gyógyszert. Szeretném itt is elmondani, hogy - bár mindegyik terület nagyon stresszes, mindegyiket nagyon szeretem – én csak a munkámat végeztem, és egyáltalán nem számítottam erre az elismerésre.

-Mit jelent az, hogyha valaki a Brit Birodalmi Rend tagja, illetve mit lehet tudni az elismerésről?
-A valamennyire még feudális berendezkedésű brit társadalomban nagy rangot és felelősséget ad ez a cím, amit általában egy élet munkájáért szoktak adományozni. Annak, hogy én 44 évesen, és ilyen hirtelen kaptam meg az elismerést, jelentős szerepe lehet abban, hogy még előbbre tudjak jutni. A Brit Birodalmi Rendnek öt osztálya van, a két - férfiakra és hölgyekre vonatkozó - lovagi, a parancsnoki, a tiszti és a tagsági.

-Hogyan folytatódik a munka ezekben a napokban?
-Most indul be igazán. Nagyon furcsán érezzük magunkat három másik, szintén kitüntetett kollégával, akikkel arról beszéltünk, hogy ugyan kitüntettek minket, de mi most a második hullám egyik legdurvább szakaszában vagyunk. Csakúgy, mint tavaly tavasszal, most is hirtelen nagyon nagy számú beteget kellett ellátni. Mindenki stresszes, tíz hónapja ugyanazok a feladatok, de hirtelen még nagyobbak lettek az elvárások. Nehezíti a helyzetet, hogy most nem tudunk bevonni kollégákat más szakmákból, mint március, áprilisban. Egyedül maradtunk, úgyhogy nem is ünneplünk, talán majd nyáron, amikor az oltási program nyomán csökken a betegek száma.

-Ön hogy van, nem fertőződött-e meg?
-Én eddig elkerültem a betegséget, bár tavaly márciusban, amikor igazán berobbant a vírus enyhe lázam és száraz köhögésem volt, de negatív lett a tesztem. Azután nyáron részese lettem az egyik vakcinagyártó kísérleti programjának, aminek keretében titkos oltást kaptam. Ez azt jelenti, hogy én sem tudom, hogy tényleges hatóanyagú szert, vagy csak placebot kaptam-e. Ez a napokban derül ki, és ha csak placebo volt, akkor beoltanak az azóta már jóváhagyott vakcinával. Mivel egyáltalán nem volt biztos, hogy találunk-e megfelelő gyógyszeres kezelést a mi kórházi kutatásainkba bevont nagyon beteg páciensek részére, ezért úgy éreztem, hogy kötelességem részt venni az oltási tesztelésben.

-Százhalombattán élt tizennyolc éves koráig. Hogyan emlékszik vissza ezekre az évekre?
-Nagyon szerettem a várost, meghatározóak voltak azok az évek. Szalai Jancsi bácsitól tanultam meg úszni, aztán amikor kiderült, hogy nem leszek világszintű sportoló, akkor jött a néptánc. A Forrásban több mint tíz évet töltöttem el, egészen az egyetemi tanulmányaim feléig igyekeztem visszajárni a próbákra, akkor hagytam csak abba, amikor ezt már nem tudtam megoldani. Szívesen emlékszem vissza az általános iskolai évekre, és arra a nagyszerű lehetőségre, hogy elsőkként tanulhattunk Plus 4-es gépen számítástechnikát az 1-es iskola matematika tagozatán. Nagy jelentősége volt az egyetemi tanulmányaim során, hogy a város, illetve Vezér Mihály polgármester támogatta egy egyiptomi tudományos konferencián való részvételemet 2000-ben. Az érdi Vörösmarty gimnáziumban is kiváló tanáraim voltak, biológiából dr. Szerényi Gábor, kémiából pedig Tiringerné Bencsik Margit készített fel az az egyetemi felvételire. A szüleim a mai napig Százhalombattán élnek, ahová mindig szívesen megyek haza.

Vezér Mihály polgármester közösségi oldalán és a város honlapján gratulált Szakmány Tamás professzornak a kitüntetéshez:

"II. Erzsébet királynő a Brit Birodalmi Rend tagjává választott egy magyar orvost! Dr. Szakmány Tamás százhalombattai származású orvosprofesszor, a koronavírus-járvány ellen végzett kiemelkedő munkájáért választották meg a Brit Birodalmi Rend tagjává! Édesanyja sokáig a Polgármesteri Hivatal munkatársa volt. Nagyon büszke vagyok, hogy egy volt kollégánk fia, egy százhalombattai fiatalember ekkora sikereket ért el! Ezúton is gratulálok Dr. Szakmány Tamásnak, munkájához további sikereket és eredményeket kívánok!"