Nadrágszíjjal próbálta megölni feleségét a féltékeny férfi
2020-12-14 - Féltékenység miatt korán megromlott a férfi házassága, aki egyre erőszakosabbá vált a feleségével. Egy alkalommal az asszony életére tört, így a Pest megyei Rendőr-főkapitányság most emberölés bűntettének kísérlete miatt nyomoz ellene. A rendőrségi eljárást letartóztatásban tölti a gyanúsított.
A gyanúsított és a sértett 1987 óta házasok. Kapcsolatuk a férfi féltékenysége miatt korán megromlott, rendszeressé váltak köztük a veszekedések, a férfi pedig többször bántalmazta az asszonyt.
 
2018-ban a nő azért, hogy ápolni tudja, beteg édesanyjához költözött, 2019-ben pedig a férje is követte őt. 2020. december 3-án a gyanúsított pálinkát fogyasztott, majd többször megütötte a konyhában tevékenykedő feleségét. Ezután egy nadrágszíjat vett magához, amivel fojtogatni kezdte a sértettet, miközben szidalmazta őt. Mivel az asszony nem tudott ujjaival a szíj alá nyúlni, ezért elernyesztette a testét és azt színlelte, hogy meghalt. Ekkor a férfi felhagyott a cselekménnyel és egy madzagot tekert a sértett nyaka köré, kiment a konyhából, majd pálinkát és rovarirtó szert ivott.
 
Bántalmazását követően a sértettre a fia talált rá, aki értesítette a mentőket.
 
Az ügyészi indítvány szerint megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított a megkezdett bűncselekményt befejezné.
 
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2021. január 11-ig. Mivel az eljárás érdeke azt kívánja, hogy a gyanúsított igazságügyi elmeorvos szakértői vizsgálata minél előbb megtörténjen, ezért a letartóztatását a végzés szerint az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézményben kell végrehajtani.
 
A döntést az ügyész és a terhelt tudomásul vette. A gyanúsított védője nem volt jelen, ezért jogorvoslatra neki öt munkanap áll a rendelkezésére, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.
 
Budapest, 2020. december 11.
 
Budapest Környéki Törvényszék Sajtó-és Kommunikációs Osztály