Kábítószerraktárral ért fel a díler otthona - Letartóztatta a bíróság
2020-12-11 - Már kiporciózott, eladásra kész pakkok sorakoztak a férfi lakásában, ahol a rendőrség házkutatást tartott. A Budapesti Rendőr-főkapitányság jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyomoz a gyanúsított ellen, akit a bíróság letartóztatott.
A terhelt 2020. december 8-át megelőző időszakban, eddig ismeretlen személyektől tovább értékesítési céllal nagyobb mennyiségű kábítószert szerzett be. Az árut tartózkodási helyén tárolta, ahol 2020. december 8-án a hatóság házkutatást tartott. Ennek során kábítószergyanús tabletták, anyagok és növényi törmelékek, valamint ezek előállításához, illetve porciózásához szükséges eszközök kerültek elő, amelyeket a nyomozók lefoglaltak.
 
A gyanúsított büntetlen előéletű, de egy másik ügyben is folyamatban van ellene egy büntetőeljárás. Minderre, illetve a terhére rótt bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyára tekintettel megalapozottan feltehető, hogy szökéssel vagy elrejtőzéssel kivonná magát az eljárás alól. Továbbá az ügyészi indítvány szerint fennáll vele szemben a bűnismétlés-, illetve a bizonyítás megnehezítésének veszélye, ezért letartóztatása indokolt.
 
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a férfit és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2021. január 10-ig.
 
A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbeztek ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.
 
Budapest, 2020. december 10.
 
Budapest Környéki Törvényszék Sajtó-és Kommunikációs Osztály