Őskori időutazás az Eötvösben
2020-12-01 -
Kézműves foglalkozást szerveztünk alsó tagozatos tanulóinknak a "Matrica" Múzeum által nyert Versenyképes Közép-Magyarország Operatív program pályázat keretében belül.
A gyerekeket a foglalkozások elején "minikiállítás" várta a tantermükben. A bemutatott őskori ruhamásolatokon megfigyelhették a vaskori és a bronzkori ember öltözködésének alapvető darabjait és kiegészítőit.

Az őskori ember öltözködési szokásai mellett megismerkedhettek elődeink életmódjával, hogy miként hasznosítottak "környezetbarát" módon minden környezetükben fellelhető növényt és elejtett állatot. A gyerekek érdeklődve hallgatták, hogy már az őskori ember felismerte és használta is a különböző növények nedveit ruházata színezésére, mintázására.     A foglalkozást az eszközök és az alapanyagok gondos előkészítése előzte meg, majd a mintadarabok és a korabeli eszközmásolatok szemrevételezése után kezdődhetett a munka.

Az agyagból készült pecsételők segítségével és az őskori ember ékszereinek másolatai alapján tanulóink elkészíthették saját kendőjüket, ékszereiket. A csodaszép medálok és karkötők mellett gondosan megtervezett, esztétikus kis kendők készültek.

Azt szokták mondani, hogy úgy tud az ember kreatívan dolgozni, ha kicsit kiszakad a megszokott környezetéből. Bár a most kialakult körülmények nem tették lehetővé, hogy az iskolából a Régészeti Parkba látogassunk, de a "minikiállítással" egy kicsit más környezetben érezhették magukat tanulóink a kézműves délelőttök alkalmával.
 
Képzeletükkel megvalósult az időutazás, mert minden kisdiák tevékenyen és szívesen vett részt ezen a történelmi korszakokon átívelő játékos foglalkozáson. A nap végére kreatív és szép munkák születtek.
 
Majer Istvánné, tanító, a program szervezője