Nem utaztak kicsiben ? luxuskivitelű, lopott karórák értékesítése volt a cél
2020-11-30 - Különösen nagy értéket meghaladó rablás bűntette és más bűncselekmény miatt tartóztatott le két férfit a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. november 27-én.  Az ügyben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság indított nyomozást.
A rendelkezésre álló adatok alapján az idősebb gyanúsított 2016. augusztus 8-án éjjel társaival együtt betört egy házba. A hálószobában tartózkodó sértetteket megbilincselték és a páncélszekrényekről kérdezték őket. Fenyegetéssel és erőszakkal elérték, hogy az egyik sértett kinyissa a szekrényeket, amelyekből a gyanúsított és társai 65 millió forint értékben karórákat és ékszereket, illetve több millió forint készpénzt tulajdonítottak el, ezen felül a lakásban található 4 millió forint értékű további ékszert is magukhoz vettek.
 
Mivel az értéktárgyakat nem tudta készpénzzé tenni, az idősebb gyanúsított pár hónappal később a karórákat és az ékszereket átadta egy ismerősének, aki régóta jó kapcsolatot tartott fenn a fiatalabb gyanúsítottal. Úgy gondolta, hogy az ilyen típusú, nagyértékű karórákat a fiatalabb gyanúsított értékesíteni tudja, ezért egy budapesti parkolóban átadta neki az értéktárgyakat, melyek származásával tisztában voltak.
 
Az idősebb gyanúsított esetében a bűncselekmények büntetési tétele 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés, erre tekintettel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne.
 
Mindkét gyanúsítottnál tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyásuk esetén az eljárásban részt vevő személyek jogellenes befolyásolásával a bizonyítást megnehezítenék, továbbá a bűnismétlés veszélye is fennáll.
 
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója távmeghallgatás útján megtartott ülésén meghallgatta a gyanúsítottakat és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte letartóztatásukat az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. december 27-ig.
 
A döntés ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek.
A végzés nem végleges, de végrehajtható.
 
Budapest, 2020. november 27.
 
Budapest Környéki Törvényszék Sajtó-és Kommunikációs Osztály