Az emberi élet legfontosabb megnyilvánulása a szeretet - Isten veled, Írisz!
2020-11-11 - Hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után november 9-én elhunyt dr. Kőrösi Lászlóné, Írisz, a százhalombattai Pitypangos Óvoda egykori vezetője, városi vezetőóvónő. 
1939. május 31-én született Békéscsabán. Szakmai pályafutását az eleki gyermekotthonban kezdte 1956-ban, majd egy budapesti gyermekotthonban folytatta. 1972-ben telepedett le Százhalombattán. A Pitypangos Óvoda vezetőjeként vonult nyugdíjba 1995-ben.

Szerény családban, de meleg, szeretetteljes légkörben nevelkedett két kisebb testvérével, ahol a becsületet, az igazmondást, a szorgalmas, tisztességgel végzett munkát és az egymás iránti figyelmet tekintették a legnagyobb értéknek. Gyermekéveit meghatározta a háború, az állandó fenyegetettség. Édesapja kertészetet működtetett. Később összes vagyonát államosították.

Írisz már tizenhárom éves korától dolgozott az iskolai szünetekben, hogy hozzá tudjon járulni saját tanulása, ruházkodása költségeihez. Amikor 1956-ban forradalmi szerepvállalása miatt lefogták, pénzbüntetésre ítélték és elbocsátották az édesapját, úgy döntött, érettségi után azonnal munkába áll.

Képesítés nélküli óvónő lett az eleki gyermekotthonban, ahol ’56-os kivándorlók és elítéltek, valamint köztörvényes bűnözők gyerekei nevelkedtek. "Annyi félelmet, aggodalmat, szorongást azóta sem láttam gyerekarcban" – emlékezett később. Megbontotta az intézmény megszokott formáit, bensőségesebben fordult gyerekek felé és új tevékenységekbe vonta be őket, amit kollégái idegenkedve fogadtak. Nyugdíjas pedagógusként is eleredt a könnye, amikor ezekről az évekről mesélt: "az emberséget azon lehet mérni, amikor kiszolgáltatottal kerülünk szembe. Megpróbálunk felette hatalmat gyakorolni, vagy inkább úgy segítünk, hogy magunkkal egy szintre emeljük? Az ilyen munkához nem elég a szellem, szükség van a szívre is."

Mivel apai ágon szlovák származású, levelezőn elvégezhette a nemzetiségi óvónőképzőt. Amikor a ’60-as évektől a disszidensek a vöröskereszt útján rátaláltak a gyerekeikre, több szülővel levelezni kezdett. Falusi családokat vett rá, hogy patronáljanak egy-egy állami gondozott kisgyereket. Húsz évesen elvállalta az intézmény vezetését is, de csak addig, amíg nem találtak érettebb személyt a feladatra.

Négy év után Budapestre került, egy másik otthonba, ahol már gyerekközpontú, kiegyensúlyozott világot talált. Az új kezdeményezéseit is örömmel fogadták. Nevelte Elisztratov Szerjózsát, a Kincskereső kisködmön című film főszereplőjét, valamint szereplőtársát, Kovalik Karcsikát, a "kis Bicebócát". Kollégáival mindent megtettek, hogy azok a gyerekek, akik nem voltak árvák, legalább karácsonykor láthassák a szüleiket. Igyekeztek pótolni számukra a család melegét és azokat az élményeket, amelyeket az intézmény falai között nem tudtak megtapasztalni. Írisz akkor is magával vitte őket, ha magának indult vásárolni valamit.

Százhalombattára a lakáshoz jutás reményében költözött első férjével, akitől később elvált. A városban ismerte meg második férjét, dr. Kőrösi László orvost, akivel 1983-ban kötöttek házasságot. Írisznek nem született saját gyermeke, de második házassága révén négy "kedves, okos gyerek nagymamája" lehetett, amelyért nagyon hálás volt.
1972-től 1995-ig dolgozott a Pitypangos Óvodában, tizenhét évig vezetőként. A folyamatosan épülő lakótelepen kolléganőivel minden eszköz nélkül kezdték el az új óvoda berendezését, a rájuk bízott gyerekek gondozását, nevelését. Az óvónők, a kisegítő dolgozók és a családok az ország minden tájáról érkeztek, más-más szokásrendszerrel, amelyeket nehéz volt összeegyeztetni, főként a túlterheltség miatt. Az óvodai alkalmazottak akár tíz órát is dolgoztak naponta. Íriszt 1977-ben nevezték ki vezetőnek, amit nyugdíjazásáig látott el.

Az óriási túljelentkezés miatt 1978-ban szükségóvoda kialakításáról döntött a városi tanács, amelynek a szakmai előkészítésével szintén Íriszt bízták meg. Az üresen álló barakképületben társadalmi összefogással kezdett üzemelni a háromcsoportos óvoda. A kilencven fektetőt a tűzoltóság, a huzatokat a városi varroda készítette el, a takarítás jelentős részét a szülők végezték.  A szükségóvodát 1979-ben hat csoportra fejlesztették.
"Vezetői munkám során arra törekedtem, hogy az óvoda szelleme, légköre olyan legyen, melyben alkotó módon lehet dolgozni. Érvényesüljön az egészséges gyermekcentrikusság! Kulturált hangnem uralkodjon az óvoda dolgozói között! Mindenkor az óvónő példája legyen a meghatározó!" – írta az egykori vezetőóvónő. Segítette kollégái továbbtanulását, szakmai fejlődését. Kiemelt hangsúlyt fordított az anyanyelvi és az egészségtudatos, a 80-as évek második felétől pedig a környezetvédelmi nevelésre, amelyekhez az intézmény pályázatok útján nyert forrást.

Írisz a vezető óvónők munkaközösségét is irányította, ahol a munkáltatói gondokat, feladatokat beszélték meg. Évente egyszer a hasonló érdi munkaközösséggel is tanácskoztak.

Írisz óvónői munkáját a fővárosi gyermekotthonokat felügyelő tanácsi osztály 1968-ban dicsérő oklevéllel ismerte el, Százhalombatta város pedig Pedagógiai Díjjal tüntette ki 1994-ben.

Nyugdíjazása után jeles előadók meghívásával környezetvédelmi előadásokat szervezett a gyermekkönyvtárban az óvónők és az első osztályos tanulók részére.
Részt vett a százhalombattai Életmód Klub létrehozásában, egészségvédő és kulturális programjainak szervezésében, amelyeknek mottója "A nő egészsége a család egészsége" volt.

Nyugdíjas éveinek meghatározó részét képezte, hogy otthont, biztos hátteret nyújtott férjének, aki fontos vezetői szerepet vállalt a város egészségügyének fejlesztésében, szervezésében. Erre az időszakra esett idős, beteg hozzátartozóinak gondozása, ápolása is.

Az általa nevelt gyerekektől nyugdíjas éveiben is sok levelet, képeslapot kapott, sokan tartották őt példaképüknek.  "Az emberi élet legfontosabb megnyilvánulása a szeretet minden életkorban, minden helyzetben, minden időben. Minősít, hogy egy kritikus helyzetben is jó szívvel tudsz-e odafordulni a másik emberhez, mert az értelem nem elég" – mondta a pedagógusok felelősségéről.

Egyre súlyosbodó betegsége utolsó időszakában úgy döntött, nem akar már kórházba menni. Orvos férje ápolta otthon, aki elmondta, hogy az utolsó pillanatig boldog volt és képes volt örülni minden apróságnak – virágoknak, gyerekeknek -, amit az ablakon keresztül látott.