Díszcserjéket ültettek
2020-11-09 - Hatvanöt díszcserjét ültetett a százhalombattai Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat a város különböző részein a TESCO civil pályázatának köszönhetően az elmúlt hétvégén. Megszépült a Körösi Csoma Sándor iskola sövénye, az Urbárium egyik játszótere, az óvárosi Pitypangos Óvoda mögötti terület, valamint a Duna utcai játszótér Dunafüreden.  
A zöldszervezet négyszázezer forintot nyert a TESCO-GLOBAL Zrt. és az Effekteam Egyesület pályázatán, amelyből most 185 ezer forintot használtak fel. A telepítés helyszíneit és a növényeket a Polgármesteri Hivatal műszaki irodája határozta meg. Olyan bokrokat ültettek a civil aktivisták, amelyeknek az utógondozása nem jelent nagy feladatot, nem vonzanak kártékony rovarokat és az időjárási viszonyokhoz is jól alkalmazkodnak.

A pályázati támogatás fennmaradó részét egy környezetvédelmi plakátkiállításra fogja fordítani a Hulladékkommandó. A plakátok már elkészültek, jelenleg az alkalmat és a helyet keresik a bemutatóhoz – mondta el Tápai Mónika, a szervezet vezetője.

Köszönetét fejezte ki az Óvárosi Közösségnek, Szabó Gábor önkormányzati képviselőnek, Szabó Zoltán igazgatónak, az óvárosi ovi dolgozóinak és valamennyi önkéntesnek, aki részt vett a zöldítésben.