Kliensek szállítása közben bukott le az embercsempész
2020-11-02 - Menekülteket próbált Ausztriába csempészni, de az M0-on lebukott a férfi. Ellene a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indított nyomozást, melynek végét a terhelt letartóztatásban várja.
2020. október 30-án, a külföldi gyanúsított által vezetett személygépkocsit az M0-ás autóúton állította meg a rendőrség. A jármű utasterében a sofőrön kívül öt ember utazott, akik sem a személyazonosságukat, sem a tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni. Magyarországra több ország érintésével, embercsempészek segítségével és fizetség ellenében jutottak. Végső céljuk az volt, hogy más Európai Uniós tagállamba utazzanak.
 
A gyanúsított Magyarországon büntetlen előéletű. Kihallgatása során tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Az ügyészi indítvány szerint szabadlábon hagyása esetén fennáll vele szemben a bizonyítás megnehezítése, illetve a bűnismétlés veszélye. Továbbá megalapozottan feltehető, hogy a hatóságok elől külföldi lakcímére vagy más külföldi országba menekülne, így jelenléte csak letartóztatással biztosítható.
 
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal részben egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. december 2-ig. A bíróság a férfival szemben nem állapította meg a bizonyítás megnehezítésének és a bűnismétlésnek a veszélyét.
 
A döntést a terhelt tudomásul vette, az ügyész fellebbezett ellene az indítványban írt további két különös ok megállapítása miatt. Mivel a gyanúsított védője nem volt jelen, így jogorvoslatra neki 5 munkanap áll rendelkezésére. A végzés nem végleges, de végrehajtható.
 
Budapest, 2020. november 2.
                     
Budapest Környéki Törvényszék Sajtó-és Kommunikációs Osztály