A Hortobágyon 1953 nyarán játszódó kamaradarab a trianoni diktátum és a bolsevizmus összefüggéseit vizsgálja. Egyik szereplője az Ebesre Budapestről kitelepített öreg Herczeg Ferenc, a három alkalommal is irodalmi Nobel-díjra jelölt író, aki a Horthy-korszakban a Magyar Revíziós Liga elnöke volt, a másik szereplő pedig egy középkorú asszony, akit az ávósok elleni tyukodi lázadás miatt 1951-ben Árkus-tanyára internáltak.  Herczeg a belügyminisztertől egy különös ajánlatot kap, miszerint, ha önkritikát gyakorol a Trianonnal kapcsolatos nézeteit illetően, akkor haza engedik. A tyukodi asszony éppen ekkor, rendőri felügyelettel egy halott fiút kísér a tanyáról Ebesre, s igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy illő módon legyen eltemetve. Egy hirtelen jött vihar a halottal együtt éppen abba az istállóba hajtja be, amelyikben igen puritán körülmények között az idős író van elszállásolva. Miközben az asszony feltárja az írónak a halott fiú tragédiáját, az írónak felajánlott vádalku is felszínre kerül. Vajon alkuba bocsátkozhat-e az ember, ha nincs más lehetősége a tisztes életre? Az elnyomó és porig alázó önkényben kikényszerített döntéseinkért milyen mértékben lehetünk felelősek? Ilyen, s ezekhez hasonló kérdések kerülnek elő a darabban, ám Fazekas Herczeg Ference nem alkuszik, hajlíthatatlan marad a zsarnoksággal szemben. "Nem lehet mindenki szem a láncban!" – mondja ki lázadva és lázítón, ám amikor megismeri az asszony és a tyukodi internáltak gyötrelmeit, ráébred arra a mindenkit egyformán felzaklató gondolatra, hogy a zsarnokkal szemben kevés az igazság puszta kimondása, a krisztusi szeretet jegyében fogant konkrét tettek is szükségesek a gonoszság erőinek megfékezéséhez. A színdarabot Dörner György Kossuth-díjas színművész, az Újszínház igazgatója rendezte.