Semmi szemét
2020-10-27 - Tizenöten vettek részt a Szabó Gábor óvárosi képviselő által szervezett szemétszedésen október 24-én. Megtisztították a Duna-part óvárosi szakaszát a Téglagyári-völgytől a hidegvizes csatornáig.
A képviselő elmondta, hogy az önkéntes akcióhoz csatlakozott három másik képviselőtársa, Lukács Bernadett, Nagy Balázs és Szalai Attila, valamint a BioBubi betétdíjas tisztítószerkereskedés képviselői is, akik mindenkit "Semmi szemét" feliratú vászontáskával ajándékoztak meg.

A túra során tíz százliteres zsákot töltöttek meg hulladékkal. Egyebek mellett nagy mennyiségű széttépett könyvet találtak egy fa alatt, amit nehéz megmagyarázni, egyebek mellett amiatt is, hogy szelektív gyűjtősziget található a közelben, a játszótér és a révállomás között.

Rábukkantak négy zsák sittre is, amit a nagy sár miatt csak a későbbiekben lehet majd elszállítani.

Szabó Gábor azt mondta, jó hangulatban, értékes beszélgetésekkel telt a szemétszedés. Reméli, tavasszal már nagyobb létszámban, az országos TeSzedd keretében lehet majd folytatni.