Másodosztály, aranyárban
2020-10-16 - Tisztelt Szerkesztőség! Szeretném, ha panaszomnak olvasói levél formájában helyet biztosítanának az újságban. A probléma nem egyedi, és velem sem első alkalommal fordult elő.
Nemrégiben lecsónak való paprikát vásároltunk az egyik hipermarketben, Százhalombattán. Elkészítettük belőle az ebédet, és jóízűen el is fogyasztottuk. Másnap viszont nagy meglepetés ért minket: a főzésből kimaradt paprikából a hűtőben kukacok bújtak elő. Ijesztő, undorító élmény volt, azóta is rossz belegondolni, hogy előző nap mi ugyanabból a paprikából készített ételt fogyasztottunk. Főleg azért, mert hosszú évek óta gyomor- és bélpanaszokkal kell együtt élnem, és nagyon odafigyelek a táplálkozásomra. Nem egyszer, nem kétszer jártam már úgy, hogy megvettem a főzni valót, a vacsorának vagy másnapi étkezéseknek való alapanyagokat, és otthon ért a hidegzuhany, hogy romlott.

Persze, ha ezeket visszavisszük az üzletbe, általában készségesen visszaadják az árát, de akkor már kétszer akkora erőfeszítésbe és egy csomó bosszúságba került ugyanaz a dolog. Tudom, hogy a legnagyobb óvatosság, körültekintés mellett is előfordulhatnak ilyen esetek, például a nagy nyári melegekben, de ez sokkal inkább mindennapos jelenség, ami miatt úgy érzem, már nem lehet szó nélkül elmenni mellette.

Felháborítónak találom, hogy ilyen termékeket tudunk csak vásárolni a városban - másodosztályú húsokat, zöldségeket, gyümölcsöket, aranyárban. Arról nem beszélve, hogy hiába a sok üzlet, egy közepes bevásárláshoz legalább két-három boltba el kell menni, hogy mindent megkapjunk. Ezért van, hogy nagyon sokan érdi üzletekbe járnak. Szomszédokkal, ismerősökkel – sokszor épp az egyik élelmiszerboltban – beszélgetve tudom, hogy a panaszommal, felháborodásommal nem vagyok egyedül.

Tudom, hogy az újság sem tud csodát tenni, de talán, ha a levelem hatására jobban odafigyelnek az illetékesek, hogy milyen áruval várják a vásárlókat, akkor már megérte. Köszönettel. (Név és cím a szerkesztőségben)