Ittasan, kábítószer hatása alatt ült a volán mögé - végzetes baleset okozott
2020-10-12 - A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója a 2020. október 9-én megtartott ülésén elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást.
2019. február 25-én este a gyanúsított nagy sebességgel személygépkocsival közlekedett Szigetszentmiklós külterületén. A jármű két utasa – a sértettek – közül egyikük sem használta biztonsági övét, mint ahogyan az ittas állapotú gyanúsított sem. Egy körforgalomhoz érve a gyanúsított nem lassította le járművét. Amikor észlelte, hogy a kanyarodáshoz szükséges sebességet jóval meghaladta, fékezéssel és kormányzással próbálta uralni a járművet, azonban az mintegy 133-142 km/h-s sebességgel lesodródott az útról, többször átfordult, miközben a vezető melletti ülésen ülő sértett kiesett az autóból. A jármű végül a kerekeire billenve állt meg, az autóból kiesett utas pedig az autó alá szorult. A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A hátsó ülésen utazó sértett nyolc napon túl, a gyanúsított nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A gyanúsítottól vett vérmintából kiderült, hogy a balesetet megelőzően alkoholt és kábítószernek minősülő kokaint is fogyasztott.
A halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette 2 évtől 8 évig, míg a kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklásának vétsége 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
 
A bosnyák állampolgárságú gyanúsított érvényes magyarországi tartózkodási hellyel nem rendelkezik, megélhetése nem biztosított. A letartóztatást indokolja az a tény is, hogy a gyanúsított kiutasítás hatálya alatt áll, szabadlábon hagyása esetén pedig kiutasítása végrehajtásra kerülne, így a hatóságok számára elérhetetlenné válna.
 
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsítottat meghallgatta és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. november 9. napjáig.
 
A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.
 
Budapest, 2020. október 09.                                 
 
Budapest Környéki Törvényszék Sajtó-és Kommunikációs Osztály